A magyar gazda nem félne az uniós csatlakozástól, ha biztos lehetne abban, hogy egyenlő feltételek között versenyezhet, ha legalább annyi központi támogatást kapna, mint a holland, német vagy lengyel állattenyésztő, növénytermesztő - írja a Magyar Rádió Online.
Medgyasszay László szerint három területen: a sertés-, a baromfi- és a tejágazatban katasztrofális visszaesés várható, egy tanulmány szerint ötvenezer család kiesik a termelésből. Raskó György agrár-közgazdász megerősítette az mdf-es képviselő véleményét, mint mondta, a magyar mezőgazdaság szereplőinek döntő hányada valóban nincs felkészülve arra a kihívásra, amit a csatlakozás jelent. 10-15 százalékos hazai piacvesztéssel lehet számolni, ami körülbelül 300 milliárd forint élelmiszer mennyiséget jelent.
Az említett három ágazat szereplőinek komoly nehézségekkel kell szembenézniük, Raskó György szerint sokan közülük a csatlakozás első áldozatai lesznek. Hozzátette: a vidék és a magyar mezőgazdaság helyzetének jobbításában a kormányra, a termelőkre és a magyar társadalomra egyaránt jelentős szerep hárul. A mezőgazdaságot újabb pofon fogja érni, a rendszerváltozás veszteséből most az uniós csatlakozás vesztese is lesz - tette hozzá a szakember. (MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.