Egyenlő elbánást kérünk a kohéziós politikában
Egyenlő elbánást szorgalmaz Magyarország az Európai Unió kohéziós politikájában a régi és az új tagoknak nyújtandó támogatásoknál - nyilatkozta lapunknak Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) elnöke annak kapcsán, hogy részt vett a visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország) területfejlesztési minisztereinek röjtökmuzsaji találkozóján. Az egyeztetésen az Európai Bizottság harmadik kohéziós jelentésére összpontosult a figyelem, tekintettel a dokumentum hamarosan - május 10-13. között - esedékes brüsszeli vitájára. A május 1-jétől csatlakozó visegrádi országok illetékesei - cseh kezdeményezésre - mostani találkozójukon a szorosabb kohéziós koordináció mellett kötelezték el magukat.
Magyarország alapvetően kedvezően értékeli a jelentést, ám egyúttal fontosnak tartja azt is, hogy ez a közösségi politika a jövőben se veszítsen jelentőségéből, érdemben szolgálja az elmaradott térségek felzárkóztatását. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal már elkészítette az uniós jelentés értékelését az integrációs kabinet számára, s javaslatot terjeszt a kormány elé a magyar állásponttal kapcsolatban. Magyar részről támogatjuk a közösségi támogatási rendszer egyszerűsítését, mindamellett szeretnénk egyértelmű helyzetet teremteni a számítási módszereknél, amelyek végeredményüket tekintve "magasabb fejkvótát hoznak ki" az eddigi tagoknak, mint az újaknak - hangsúlyozta a továbbiakban az NFH elnöke.


