Elita Kuzma - lett nagykövet
A csatlakozás azzal a fontos előnnyel jár Lettország számára, hogy lehetősége lesz beleszólni az uniós döntéshozatal ba. Másfelől számos területen - a külkereskedelemben, a vám-, a verseny-, az agrár-, majd később a monetáris politikában is - szűkül az önálló döntéshozatal lehetősége. Mindez azonban összességében stabilabb politikai és gazdasági viszonyokat és jólétet eredményez.
Lett- és Magyarország között mindeddig - főként a földrajzi távolság és a köztünk elhelyezkedő, nagyobb piacot jelentő országok miatt - elég csekély volt a kereskedelmi forgalom. Május 1-jétől azonban már Magyarország is az unió része lesz, amellyel Lettország külkereskedelme 80 százalékát bonyolítja le. A kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez hozzájárulhat az is, hogy az idei év második felében a tervek szerint magyar üzletember-küldöttség utazik hazámba. Több olyan terület is van, amelyen nagyon biztatónak ítélem meg a két ország közti együttműködés lehetőségeit. Ilyen az élelmiszeripar: Lettország halban gazdag, Magyarország pedig borban és sok más mezőgazdasági termékben, így mindkét oldalon sok olyan különlegesség van, amire a másik fél igényt tarthat. A lehetséges együttműködés két további területe a vegyipar és a gépgyártás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.