Ma még két törvény szabályozza, hogy öt év tanulás és a diploma megszerzése után egy éves gyakorlatot kell eltölteniük az állatorvosoknak, mielőtt megkapják működési engedélyüket. A Földművelésügyi Minisztérium egy brüsszeli jelentés alapján május 1-től megszünteti a gyakornoki évet - írja a Magyar Rádió Online.
Dr. Solti László, az Állatorvosi Egyetem dékánja a rádiónak elmondta: a kamarai törvényt meg akarják egy tollvonással olyan módon változtatni, hogy egyszerűen kiveszik belőle azt a passzust, amely arról rendelkezik, hogy egy éves igazolt gyakorlat az állatorvosi működés előfeltétele. A képzésnek a minőségét egy ilyen intézkedés drasztikusan rontaná. 56 ember egyik pillanatról a másikra az utcára kerülne.
A brüsszeli jelentés azt javasolja, hogy a gyakornoki év legyen az alapképzés része.
A dékán szerint a probléma ott van, hogy ha ez az alapképzésbe bekerül, akkor ezt az Oktatási Minisztériumnak kell finanszíroznia. Ő azt mondja most, nekem ehhez a világon semmi közöm, az állatorvos képzés ötéves, a gyakornokok már nem diákok, azok már végzett állatorvosok, tehát innentől kezdve az én kompetenciám fölötte megszűnik. Az FVM pedig azt mondja, iszonyúan sajnálom, ez nem EU-kompatibilis, éppen ezért megszüntetem. Az OEM javaslata az volt, hogy adja át az FVM azt a pénzt, amit eddig a gyakornokokra fordított, és ő nagyon szívesen bevezeti a hat éves képzést, de forrása nincs rá, adja át az FVM. Itt a probléma, hogy két külön minisztérium van, és egy forintot nem hajlandó átadni az FVM - mondta Dr. Solti László.
A hallgatók csütörtökre békés tüntetést szerveznek a Földművelésügyi Minisztérium elé, ahol petíciót nyújtanak át a miniszternek.(MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.