Medgyessy Péter miniszterelnök indítja el a budapesti Hősök terén felállított Időkereket Magyarország európai uniós csatlakozásának pillanatában, pénteken éjfélkor - közölte Horn Gábor, az Itt van Európa! címmel meghirdetett központi programsorozat kormányzati felelőse ma Budapesten.
Mádl Ferenc köztársasági elnök szombaton délben fogadást ad a Sándor-palotában, míg Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke aznap este a Magyar Állami Operaházban mond beszédet - mondta a sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.
Horn Gábor közlése szerint pénteken este a fővárosban és valamennyi megyeszékhelyen egy időben rendeznek koncertet, minden helyszínen felhangzik majd Beethoven IX. szimfóniájának utolsó tétele, az Örömóda, az Európai Unió himnusza.
Horn Gábor elmondta: a vidéki események támogatására pályázati úton mintegy 400 millió forintot fordítottak, míg a budapesti rendezvénysorozat teljes költségvetése 350 millió forint. A vidéki önkormányzatok közül több mint 1800 pályázott, 1180 program kapott költségvetési támogatást.
A politikai államtitkár közlése szerint a csatlakozási programsorozatot kettős értelemben is a híd ünnepének lehet nevezni, hiszen ahol csak hidak vannak Magyarországon, azok köré szervezik a különböző eseményeket.
A fővárosban három átkelő, a Lánchíd, a Szabadság és az Erzsébet híd szolgál a központi ünnepségek helyszínéül, az utóbbit nem zárják le a forgalom elől.
A Szabadság hídon parkot alakítanak ki fűvel, játszótérrel és padokkal, míg az Erzsébet hídon szombaton 11 órakor különleges vízesés kezdi meg működését és két óriási, a vízilabdára utaló posztert helyeznek el.
A Lánchídon szombaton 500 olyan gyermek reggelizhet, aki május 1-jén született, majd hatalmas kilátót emelnek.
A Lánchíd és a Margit híd között, az alsó rakparton szombaton a 25 uniós ország mutatkozik be.
Horn Gábor a vidéki programokat ismertetve szólt arról is, hogy Göncz Árpád volt köztársasági elnök a korábbi szlovén államfővel közösen szüntet meg egy határátkelőt, amelyet a kilencvenes évek elején együtt avattak fel.
Horn Gábor közlése szerint a Szabadság hidat és a Lánchidat, valamint az alsó rakpartokat csak pénteken 22 órakor zárják le. A Hősök terén már szombaton hajnalban lebontják a díszleteket, a két hidat pedig a tervek szerint vasárnap este adják vissza a forgalomnak.
Horn Gábor egy másik felvetés kapcsán szólt arról, hogy április 30-án éjfélkor nem szólalnak meg a harangok, a magyarországi történelmi egyházak ugyanis nem támogatták az erre irányuló kezdeményezést.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.