Fejlesztések uniós támogatásból
Összesen 49 projekt nyert el támogatást a 2002-2003. évi területfejlesztési PHARE-pályázaton, amelyet az integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzésére írtak ki. Az utolsó, összevontan meghirdetett előcsatlakozási programra mind a hét régióból lehetett jelentkezni. Az Orpheus program keretében 97,4 millió eurót - mintegy 25 milliárd forintot - osztottak el. Ebből mintegy 54 millió euró uniós forrás és 43 millió a hazai társfinanszírozás. A pályázóknak minimálisan tíz százalék önrészt kellett biztosítaniuk. A program a korábbiakhoz képest a legösszetettebb támogatási konstrukciót jelentette. Több szempontból az uniós pályázatok főpróbájának volt tekinthető. A pályázók többsége az előzetes várakozásoknak megfelelően az önkormányzatok köréből került ki, de a helyhatóságok partnerként bevontak nonprofit szervezeteket, munkaügyi központokat, képzési intézményeket.
A jelentkezők a tavaly novemberi határidőre 187 pályázatot adtak be, ezek együttes támogatási igénye közel négyszerese volt a keretnek. A cél az, hogy a nem nyertes pályázatok egy része - megfelelő kiegészítéssel - beadható legyen a regionális operatív program (rop) kiírásaira - mondta lapunknak Kovács Flórián László. A Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal elnöke kifejtette: a hivatal viseli annak költségeit, hogy a szakértő közreműködő szervezet, a VÁTI Kht. ebből a szempontból átvizsgálja a projekteket. Ugyancsak a hivatal ajánl olyan felkészült tanácsadó szervezeteket, amelyek az előírt feltételeknek megfelelően meg tudják oldani a pályázatok átalakítását.
Az utolsó területfejlesztési célú előcsatlakozási program célja integrált településfejlesztési akciók támogatása volt három, egymásra épülő, egymás hatását erősítő komponens megvalósításával. A városi, ipari és katonai területek rehabilitációja során kihasználatlan, alulhasznosított, romló státusú településrészek újjáélesztése volt a cél. Ehhez kapcsolódva támogatást lehetett kapni a régión belüli elérhetőséget javító közúti közlekedési infrastruktúra fejlesztésére és a helyi kezdeményezéseken alapuló foglalkoztatás ösztönzésére. Kovács Flórián László rámutatott: az Orpheus program javarészt a települési fejlesztéseket ösztönözte, ami újszerű vonás a területfejlesztési támogatásokban. Így nagyobb városok, sőt két budapesti kerület is támogatáshoz juthatott. A rendelkezésre álló keretet gyakorlatilag maximálisan felhasználják a nyertesek. Az egy főre jutó támogatást tekintve a négy elmaradott régió - az észak-alföldi, a dél-alföldi, az észak-magyarországi és dél-dunántúli - másfél-kétszer annyi forráshoz juthatott, mint a fejlettebb három régió.
A szerződéskötés után a VÁTI Kht. további szakértői segítséget biztosít a közbeszerzési tenderdokumentációk elkészítéséhez, illetve a tendereztetési eljárás lebonyolításához. A projektek kivitelezése várhatóan az idén nyáron megkezdődhet, s ezeket - a programtól függően - 2005, illetve 2006 végéig kell befejezni.


