BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gazdasági retorika a Fidesztől



Május 9-én tartja európai parlamenti választási kampánynyitányát a legnagyobb ellenzéki párt - tudta meg lapunk. A nagyszabásúnak szánt rendezvény helyszínéről még nem döntöttek. Az már biztos, hogy szabadtéri nagygyűlés lesz Orbán Viktor "főszereplésével", és lehetőségként felmerül a hűvösvölgyi nagyrét, a Margitsziget, valamint a Szent István-bazilika előtti tér is.

A Fidesz kampányának középpontjában a gazdaság helyzete marad - állították lapunknak. A párt politikusai nem számolnak azzal, hogy bírálatuk nem ér célt a makrogazdasági mutatók "esetlegesen kedvező" alakulása miatt. Mint mondják, a mutatók a Bokros-csomag után is fejlődést sejtettek, ám az emberek ezt nem érzékelték közvetlenül. Éppúgy, ahogyan az elmúlt időszakban mért jelentős reálkereset-emelkedést sem volt képes népszerűségének javítására fordítani a kormányoldal - hangoztatják.

Ennek okán szerepelnek "egyszerűsített" gazdasági felvetések a nemzeti petícióban is, a biztonságos megélhetéstől az élelmiszer- és a gázárakig. A petíciót múlt péntekig már 350 ezren írták alá. Az egymillió aláírás öszszegyűjtésének konkrét határideje nincs, de május végére szeretnék befejezni az akció ezen szakaszát. Amennyiben ez megtörténik, újabb nagyszabású eseményt vagy eseménysorozatot szerveznek, amelynek formáját és tartalmát egyelőre nem ismertetik.

A választási "hajrá" főszereplője Orbán Viktor és a listavezető, Schmitt Pál lesz. Utóbbira pozitív, kifejezetten az Európai Unióra épített kampányt igyekeznek építeni. A két politikus vidéki, illetve országos megjelenésének intenzitása hasonló, igaz, a pártelnök megjelenését nagyobb nyilvánosság kíséri - ismerte el egy fideszes politikus. Schmitt Pál ugyanakkor beváltotta a habitusához fűzött reményeket - tette hozzá -, hiszen megfelelően hozza a "civil" személyiséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.