BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Horn Gyula: szó sincs kamatadóról

Horn Gyula szerint nincs szó róla, és senki nem is tervezi a kamatadó bevezetését. Az MSZP európai parlamenti kampányának irányítója erről mai paksi sajtótájékoztatóján nyilatkozott. "Lassan az energiánk abban kell hogy kimerüljön, hogy cáfoljuk a sokféle hazugságot és rágalmat, nincs szó róla, és senki nem is tervezi semmiféle kamatadó bevezetését" - jelentette ki.

A politikus szerint "a Pénzügyminisztérium apparátusa kitalál mindig valami olyasmit, amitől idegesek lesznek a politikusok, ami még elviselhető, de amitől idegesek lesznek az emberek is".

Magyarország helyzetéről szólva Horn Gyula leszögezte: "jó passzban van az ország a gazdasági teljesítményt illetően". Szavai szerint 50 százalékkal nagyobb a gazdasági növekedés, mint az előző kormányzat idején.

"Még nem volt olyan kormánya ennek az országnak, mint a mostani, amely annyit adott volna az embereknek" - jelentette ki. Hozzátette: háromszor akkora volt a béremelkedés, mint az előző négy évben, és két év átlagában 18 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke.

"Az embereknek joguk van az igazságot tudni, mi azt szeretnénk, hogy ne alakuljon ki egy olyan helyzet, amely teljesen eltereli a figyelmet az európai parlamenti választásokról" - mondta Horn Gyula.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.