Iskolatej-akció kérdőjelekkel
Napokon belül megjelenik az iskolatejprogram országos kiterjesztéséről szóló rendelet - értesült lapunk. A Torgyán József kisgazda agrárminiszter idején megkezdett akció újraindításáról még februári agrárdemonstrációk és tejpiaci zavarok "hatására" határozott a kormány. A döntés szerint május elsejétől a közoktatásban részt vevő, 1-8. osztályos általános iskolás tanulók ingyenes ellátásként legfeljebb napi 2,5 deciliter tejet kaphatnak.
Az FVM felkészült, az országos program május harmadikától (vagyis jövő hétfőtől) indulhat - mondta lapunknak Benedek Fülöp, a tárca közigazgatási államtitkára. Hozzátette: a minisztérium megállapodott az akcióhoz kapcsolódó tejfeldolgozókkal, így már csak az önkormányzatok állásfoglalására van szükség. E héten itt is befejeződhet a szervezési munka - szögezte le Benedek.
Ágazati szakértők ugyanakkor kétségbe vonják, hogy az elhúzódó előkészületek miatt májustól országos méretekben indulhat el a program. Sirman Ferenc, a piaci szereplőket tömörítő Tej Terméktanács (TT) igazgatója elmondta: valószínűsíthető, hogy az akció általában csúszik majd, több helyen pedig meg sem kezdődik. A mostani erőfeszítések így is kedvezőnek minősíthetők, mert a részleges programindulás is gyakorló időszaknak tekinthető a szeptemberi újabb tanév előtt, amikor az országos akciót ténylegesen be lehet indítani - közölte az igazgató.
Az elképzelések szerint a végrehajtási rendelet megjelenése után a feldolgozóknak pályázatokat kell benyújtaniuk, amelyeket egy bírálóbizottság értékel. Ez ügyben az FVM a cégekkel a napokban már előzetes egyeztetést folytatott. (Lapzártánkkor szerzett értesüléseink szerint az FVM mára újabb tárgyalásra hívta az érintett társaságok egyes tervezett feltételek megváltoztatása miatt.) A nyertes társaságoknak ezután meg kellene kötniük a szállítási szerződéseket a több ezer önkormányzattal, de még kérdéses, hogy azokat e héten milyen módon sikerül elérni, illetve állásfoglalásra bírni. Egyes vélemények szerint aggályos az is, hogy a feldolgozókat nem közbeszerzéssel választja ki az FVM. Ismeretes, hogy a Torgyán-féle akciót korábban többek között azért kellett leállítani, mert a közbeszerzés nélküli lebonyolítást az Állami Számvevőszék kifogásolta.
Az önkormányzatok a programban - rászorultsági alapon - differenciált nemzeti támogatást kaphatnak, de az FVM szerint legtöbbjüknél az állam teljes egészében finanszírozza majd az akciót. Ahol önerőre is szükség lesz, ott a testületeknek előbb erről döntést kell hozniuk. Mindenesetre a korábbi kormányzati nyilatkozatok szerint az FVM saját költségvetésében 800 millió forintot különített el a programra. Ez a teljes, 900 ezer körüli közoktatási gyermeklétszámmal és a 30 forintos dobozonkénti tejköltséggel számolva 23-27 millió forintos napi állami kiadást jelentene attól függően, hogy az önkormányzatok az akcióba milyen mértékig szállnak be. Így a 800 milliós összeg legfeljebb az idei tanév végéig lenne elegendő, vagyis őszre újabb forrásokat kellene keresni. Az EU-tól állítólag 580 millió remélhető e célra, és a kormány visszaforgatná a programba a végrehajtásból származó, áfabevételi többletet is. E keretek azonban az év végéig nem fedeznék a több milliárdra tehető finanszírozási igényt.


