Az európai vállalatok sokat költenek informatikai fejlesztésre, de ezek a beruházások mindeddig nem javították láthatóan a termelékenységet, és nem gyorsították a gazdasági növekedést - állítja az Economist Intelligence Unit (EIU). A londoni kutatóintézet szerint az Egyesült Államok éppen az információtechnológiában rejlő lehetőségek jobb kihasználása révén tudja egyre inkább lekörözni Európát.
Az EU tagországai 1995 és 2001 között majdnem 1900 milliárd eurót fordítottak informatikai beruházásokra - számítja az EIU. Az összesen hatvan országra kiterjedő felmérésben megkérdezett európai vállalatvezetők egyharmada azonban úgy nyilatkozott, hogy cégük ilyen jellegű projektjeinek legalább a fele nem váltotta be a hozzá fűzött üzleti várakozásokat. A válaszadók azt állítják, hogy legfőképpen a felső vezetés technológiai ismereteinek hiánya okolható a sovány eredményekért.
A kutatás - amelyet a Microsoft finanszírozott - arra az eredményre jut, hogy az Egyesült Államok, illetve Német-, Francia- és Olaszország egy főre jutó GDP-növekedése között megfigyelt 0,52 százalékpontos különbség nagy része, 0,4 pont az informatikának tudható be. A tizenötök közül Nagy-Britannia és a skandináv országok alkalmazzák a legsikeresebben az informatikai újításokat, míg térségünk legfejlettebb államaiban - Magyarországon és Csehországban - az EU mediterrán tagállamaihoz hasonlóan közepesen fejlett informatikai infra-
struktúra és javuló felhasználási hatékonyság jellemző.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.