BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvelik Magyarországot

Hosszú előkészítésre volt szükség ahhoz, hogy a Coloplast céget alapítson Magyarországon, hiszen - mint Allan Rasmussen, a Coloplast Hungary Kft. vezérigazgatója mondta - a döntést megelőzően 6-8 hónapig figyelték, elemezték a kelet-közép-európai piacokat. A döntés meghozatalakor hat szempontot vettek figyelembe, amely közül az első volt, hogy az adott országban stabil politikai-gazdasági helyzet legyen. Nagyon fontos, hogy képzett munkaerő álljon rendelkezésre, s mivel a Coloplast cégekre általában jellemző, hogy 80 százalékban az EU-piacra dolgoznak, a távolság sem volt mindegy. Magyarország e három feltétel szerint kedvező helyszínnek bizonyult. Emellett a szempontok között szerepelt még - amit szintén tudtunk biztosítani -, hogy Dániához viszonyítva versenyképesebb költségstruktúrával lehessen termelni. A helyszín eldöntésénél az is lényeges tényező volt, hogy már a tervezés és érdeklődés időszakában jó együttműködés alakult ki a tatabányai városi és a megyei hivatalos szervekkel, ami azóta is jellemző a kapcsolatra. Ez nagyban megkönnyíti a napi munkát. S a tényezők között volt az is, hogy tetszik az ország, s közel érezzük magunkhoz a magyar embereket - mondta a vezérigazgató.

Arra számítok, hogy az EU-csatlakozás után bizonyos területeken kevesebb lesz a papírmunka és a bürokrácia. Erre van is esély, hiszen várhatóan egyszerűsödik a vám és az ezzel járó hosszadalmas procedúra. A gazdaság fejlődésének eredményeként áttekinthető jogi és adórendszer kiépülésére is számítani lehet Magyarországon. Hoszszú távon pedig a kibővült európai közösségtől elvárható, hogy stabilabb, és főleg kiegyenlítettebb legyen ennek működése.

Bár tény, hogy viszonylag kevés dán befektető van Magyarországon, ám maga Dánia is kis ország, hiszen mind területe, mind lakossága közel fele akkora mint Magyarországé. Ám ma már egyre több cég fontolgatja Dániában, hogy termelését vagy annak egy részét átvigye valamelyik kelet-közép-európai vagy távol-keleti országba. (VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.