Jövőre hatéves mélypontra csökken a csődbe menő brit vállalatok száma - véli a BDO Stoy Hayward üzleti tanácsadó legújabb tanulmánya. Számuk várhatóan 16 390 lesz, a nyilvántartott vállalatoknak egy százaléka. A csődök csökkenése évek óta tartó irányzat: az idei becslés
17 030, a tavalyi és tavalyelőtti tényszám 17 540, illetve 19 930 volt. Az idei első negyedévben még több cég ment tönkre, mint tavaly ilyenkor, ami a 2003-as gyenge növekedési adatoknak tudható be, de az esztendő végére megfordul az irányzat: március végéig 4650 vállalat szűnt meg, az utolsó negyedévben várhatóan 3890 lesz a számuk. A csődjelenség ezúttal is szektorsemleges, de továbbra is a leginkább a hagyományosan sebezhető termelőipart érinti. Itt tavaly 2550, 2002-ben pedig 3030 volt a csődök száma, míg a technológiai, a média- és a telekomszektorban tavaly 2005, 2002-ben 2470 vállalat ment tönkre. A tanulmányt ismertető BBC ebből a híradás-technikai ágazat fellendülésére következtet. A szolgáltatóipar és a szabadidő-ágazat az idei első fél évben még harcolni kényszerül a fellendülésért; tavaly itt ezerrel, 3360-ra esett a csődök száma. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.