BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Komlón is készülnek az Európa Napra

Komló fiatal város, mégis sok helyütt ismert kultúrájáról, vendégszeretetéről. A város rendezvényei közül a legjelentősebb - az 1972 óta kétévente megrendezendő - Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál. A fesztiválok eddigi története során 23 ország képviseltette magát három földrészről. 123 kórust láttak vendégül, mintegy 10 ezer énekes fordult meg a városban. A hazai szakembereken kívül számtalan európai országból, sőt Ázsiából és Brazíliából is érkeztek vendégek.

A tavalyi - tizenhatodik alkalommal megrendezett - zenei fesztiválon köszöntők, nyitókoncert, esti szerenád, népművészeti vásár, szakmai tanácskozás, illetve kirándulások jellemezték a három napot.

Minden évben szeptember első hetében rendezik meg a Bányásznapok hagyományait őrző Komlói Napok rendezvénysorozatot. Az egyhetes program keretében könnyűzenei koncertek, kiállítások, sportrendezvények, nemzetiségi est, számos gyermek- és felnőttprogram várja a látogatókat. Az elmúlt évben a rendezvénysorozat kiemelkedő programja volt a Komló Expo kiállítás és vásár, ahol a város és térsége, illetve más régiók vállalkozói, szolgáltatói mutatkoztak be.

A város kulturális életének egyik fontos színtere a József Attila Könyvtár, a színház- és hangversenyterem, a Közösségek Háza, ahol szakkörök, klubok, énekkarok, kulturális, művészeti és színjátszócsoportok működnek. A Helytörténeti Múzeum - a bányászat fotókkal, tárgyakkal illusztrált történetének bemutatása mellett - a település fejlődésének dokumentumaival várja a látogatókat.

Mint az ország valamennyi városa, Komló is színes programokkal készül a hétvégére, hazánk uniós csatlakozására. Április 30-án koncertekkel, tűzijátékkal, utcabállal várják a vendégeket, május 1-jén szintén különböző zenei programokat, néptáncbemutatót, gyermekműsort, sportversenyeket, főzőversenyt szerveznek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.