Küldöttgyűlések a kamarákban
Tegnap a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában (BKIK), szerdán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában (MKIK) került sor küldöttgyűlésre. A tanácskozások megtartását az indokolta, hogy a kamarai törvény módosítása nyomán lehetővé vált a szervezetek alapszabályainak és választási szabályzatainak módosítása. A BKIK-ban megvitatták még a szervezet 2003. évi szakmai tevékenységéről szóló előterjesztést - Koji László elnök előadása alapján -, és tárgyaltak gazdálkodásáról, valamint az ellenőrző és az etikai bizottság beszámolóiról is.
Az alapszabálymódosítások nyomán a kamarákban több tagozat létrehozására nyílik lehetőség. A BKIK-ban és az MKIK-ban is négy ilyen lesz: ipari, kereskedelmi, kézműipari, továbbá gazdasági szolgáltató. Azonos döntés született a küldöttek megválasztása kapcsán is. Parragh László elnök közlése szerint az MKIK küldöttgyűlésén ez volt az egyetlen vitapont, s úgy határoztak: a küldötteket 50 százalékban az adott területi kamara taglétszáma, 50 százalékban pedig a befizetett tagdíjak alapján választhassák meg. A tagok létszáma és a befizetett díjak nagysága ugyanis általában nem esik egybe. Döntöttek az alelnökök, illetve az elnökségi tagok számának növeléséről is. A tisztújító közgyűléseket ez év őszén bonyolítják le. (VG)


