BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Májustól egységes munkaügyi adatbázis

A munkaadóknak május 1-je után valamennyi új munkaviszony létesítését és megszűnését kötelező lesz bejelenteniük az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázisba (EMMA). A munkaadók szerint komoly adminisztrációs terhet ró rájuk az új szabály, amelyet nem lesz könnyű teljesíteni.

Az EMMA a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó, csaknem két és fél millió dolgozóra, illetve az őket foglalkoztató több mint 300 ezer munkáltatóra terjed ki. Az EMMA célja többek között az, hogy megteremtse a fejlett munkaügyi ellenőrzés feltételeit, illetve biztosítsa az Európai Unió adatszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítését.

A munkáltatók a munkaviszonyban történő változásokat négyféleképpen jelenthetik be: az eddig is megszokott, és továbbra is elfogadott személyes, illetve postai úton történő ügyintézéssel, egyedi PIN-kóddal védett telefonos adatszolgáltatással, valamint internetes felületen keresztül. A munkáltatók az

EMMA működéséért felelős Munkaügyi Nyilvántartó Központtal állnak majd kapcsolatban. A munkavállalók részére a törvény semmilyen kötelezettséget nem ír elő, azonban lehetőséget biztosít számukra munkaviszonyuk és ezáltal munkáltatóik ellenőrzésére; ők ugyancsak a fent említett négy módon kaphatnak információt munkaviszonyukról. A PIN-kódot mindkét esetben az illetékes munkaügyi kirendeltségnél lehet igényelni.

Míg az EMMA-val kapcsolatban a munkavállalóknak nincs kötelezettségük, a hazai munkaadók még azt sem tudják felmérni, hogy mennyi többletfeladatot jelent majd számukra az adatbázisba történő bejelentési kötelezettség. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke lapunknak elmondta, az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén korábban már jelezték a minisztériumnak, hogy a meglévő tb-rendszert felhasználva kellett volna kialakítani az új adatszolgáltatást, így az jóval kevésbé növelte volna meg a munkaadók adminisztrációs terheit. A szaktárca adatvédelmi okokra hivatkozva azonban elutasította ezt a javaslatot. Az MGYOSZ alelnöke szerint az EMMA másik kritikus pontja, hogy a hazai vállalatok sok esetben nem előre kötik meg az újonnan belépő dolgozóval a munkaszerződést, erre az első munkanapon vagy még később kerül sor, vagyis az új munkaviszonyról csak utólag tudnak adatot szolgáltatni. Rolek szerint, működése esetén, az EMMA valóban segítheti a munkaerőpiac átláthatóságát és a munkaügyi ellenőrök munkáját is megkönnyíti majd. Épp ezért a rendszer indulásakor, ha egy munkaügyi ellenőr hibát észlel, figyelmeztetéssel és tanítással lenne érdemes kezdeni, nem pedig bírság kiszabásával - javasolja Rolek Ferenc, aki szerint az is kérdéses, hogy az adatbejelentési csatornák, az elektronikus, illetve telekommunikációs rendszerek bírják-e majd kapacitással a bejelentéseket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.