Medgyessy kamatvágást vár
Magyarország 2009-2010-ben vezetheti be az eurót, de a kívánatosabb dátum 2009 - nyilatkozta tegnap Medgyessy Péter a Reutersnak. Mint ismert, Magyarország várhatóan május közepén teszi közzé konvergenciatervét. A miniszterelnök szerint a balközép kormánynak reális időpontot kell kitűznie mind a közös pénz átvételére, mind az annak előszobájának tekintett ERM II-be való belépésre vonatkozóan. Sem arról nem született még döntés, hogy mikor kell belépni ebbe az árfolyam-mechanizmusba, sem arról, mennyi időt fog abban eltölteni az ország - tette hozzá. Kiemelte: Magyarországnak nem kell sietnie az ERM II-be.
Nyilatkozata egyébként összhangban van Járai Zsigmond jegybankelnök három héttel ezelőtti szavaival, amelyek szerint az ERM II bevezetésének időpontját csakis az idei büdzsé alakulásának tudatában, és a 2005-ös költségvetés megismerését követően lenne célszerű kijelölni.
Medgyessy szerint a gazdasági összkép javulásával párhuzamosan a jegybanknak fokozatosan kellene csökkentenie a decemberben drasztikusan megemelt, ám március közepe óta két ízben mérsékelt kamatokat. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy az év vége-jövő év eleje környékén már egy számjegyűre csökkenhet az irányadó kamat. (VG)


