Nincsenek csúnya nők, csak olyanok, akik nem adnak magukra, vagy nem hiszik el, hogy lehetnek vonzók is. Akihez e híressé vált mondás fűződik, Estée Lauder vasárnap óta nincs többé.
A kozmetikai ipar nagyasszonya vasárnap délután manhattani otthonában elhunyt. Legalább 96 éves volt. Azért legalább, mert Estée Lauder pontos életkorát nem lehet tudni. Hivatalos dokumentumai szerint 1908 júliusában született, ám családtagjai szerint meglehet, hogy két évvel korábban jött világra.
Josephin Esther Menzel volt Estée Lauder leánykori neve, bevándorlók gyermekeként a New York-i Queens-ben született. Elsőgenerációs amerikai volt, aki bácsikájánál tanulta ki a szakmát.
1946-ban férjével, az 1982-ben elhunyt Joseph Lauderrel együtt megalapította cégét, és fél évszázad alatt az egyik legnagyobb kozmetikai birodalmává futtatta fel. 1948-ban a Time magazin összeállította a 20. század legbefolyásosabb üzletemberének listáját, és ebben a névsorban az egyetlen női név Estée Lauderé volt.
A tízmilliárdos forgalmat bonyolító Lauder impérium az amerikai kozmetikai piac 45 százalékát tudhatja magáénak, és portékáit a világ 130 országában árusítják. (MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.