Már májusban kiírhatják a regionális tanácsok a leghátrányosabb helyzetű térségek támogatását célzó pályázatokat - tájékoztatta a Világgazdaságot Galambos Károly. A Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal alelnöke elmondta: az eddig négy előirányzatból - a térség- és településfelzárkóztatást, a területfejlesztést, a kistérségeket és vállalkozási övezetek támogatását szolgáló alapokból - ötvözött új támogatási forma, a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat nagyságrendileg több pénzt is jelent a korábbiaknál. Emellett gyorsabban, hatékonyabban és koordináltabban segíti majd a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatását.
Ebben az évben - a megtakarítási programok után - öszszesen 16,2 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből 5 milliárd forintot központi feladatok visznek el, többek között 2,4 milliárd megy már lekötött teendőkre, kistérségi és szociális felzárkóztatásra, vállalkozási övezetek működtetésére. A területfejlesztést felügyelő miniszter egyedi keretként 361 millió forintot oszthat szét. A régiók 11,2 milliárd forint felett rendelkeznek. A pénz felosztásáról kormányrendelet határozott, s ennek alapján a négy hátrányos helyzetű megye kapja meg a források háromnegyed részét. Ehhez a kerethez társul a tárcáknál fellelhető mintegy 11,4 milliárd forintos támogatás.
A tervezett pályázati kiírás szerint az összevont keretből a regionális fejlesztési tanácsok kiemelten munkahely-megőrző, és -teremtő beruházásokat, ipari parki és inkubátorházprojekteket, kutató-fejlesztő technológiai bázisok kialakítását, termelő- és humán infrastruktúra megteremtését, valamint kulturális örökségvédelmi feladatokat támogatnak. Galambos Károly alelnök kifejtette: ezt a pénzkeretet terheli néhány áthúzódó kötelezettségvállalás is, amely nagyjából az ez évi pályázati alap felét viszi el. Ám maga a keret valójában nem lesz kisebb, hiszen az idén is vállalható kötelezettség a következő évekre. Ennek mértéke 2005-ben az idei keret fele, 2006-2007-ben pedig évenként egyötöde. Olyan jogcímen, amely már betöltötte funkcióját - például programkészítés -, nem nyújtható be támogatási kérelem, viszont a társadalmi-gazdasági változásokból adódóan új támogatási célokkal egészült ki a paletta. Ilyen az innováció térbeli terjedését szolgáló fejlesztés - emelte ki az alelnök. A részben megújult kistérségi lehatárolás és besorolás kapcsán vannak olyan területek, amelyek kiestek a leghátrányosabb helyzetűek köréből. Ezek a hazai pályázatok tekintetében még két évig élveznek meghatározott kedvezményeket, az uniós pályázatoknál pedig érvényes a korábbi kedvezményezetti besorolás.
Jövőre a területfejlesztési célú pénzek a régióknál, tehát a költségvetésben külön soron jelennek meg, nem a tárcáknál. Ezzel újabb lépést tesz a kormány afelé, hogy a régiókat döntési helyzetbe hozza - hangsúlyozta az alelnök. A támogatás normatívvá válna, a minisztériumoknál maradna viszont a szakfeladatok meghatározása, a felügyelet, a fejlesztési sorrend meghatározása. (SzS)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.