Tegnap indult útjára az e-commerce mint a kkv-fejlesztés eszköze program - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Jürgen Köppen, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának vezetője közös tájékoztatón. A projekt kétmillió euró hazai és ugyanennyi EU-forrással gazdálkodik. Ez mai árfolyamon egymilliárd forintot jelent.
Az e-commerce célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozók részére információkat és ismereteket nyújtson az elektronikus kereskedelem és az elektronikus üzlet alapjaival és működésével kapcsolatban. A projektet a PHARE támogatja, társfinanszírozója a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Működtetését a KPMG által létrehozott konzorcium nyerte el kétfordulós pályázaton.
Ugyancsak Csillag István - és Branko Dokics, Bosznia-Hercegovina hírközlési és közlekedési minisztere - írta alá a kétoldalú kormányközi egyezményt, amely keretet biztosít a fokozódó idegenforgalmi igényeket és a megváltozott szolgáltatási követelményeket kielégítő új, két ország közötti légijáratok indításához. Ennek alapján több légitársaság kijelölésére nyílik lehetőség. Az egyezmény tartalmazza a légiközlekedési vállalatok kereskedelmi tevékenységére vonatkozó előírásokat, saját jegyeladásra ad módot, illetve szabályozza a repülés védelmével, a biztonsággal, a vámokkal, az adókkal, a közvetlen tranzitforgalommal, a viteldíjak megállapításával és a repülőterek használati díjaival kapcsolatos kérdéseket. (MK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.