Nagykövetség 3 dollárért
Moszkva kilencmillió dollárt kér az Egyesült Államoktól lakbértartozás címén: eddig ugyanis az USA évi 3 dollárt fizetett moszkvai nagyköveti rezidenciájáért - jelentette az Interfax hírügynökség. A szerződést még 1985-ben kötötték, ám a rubel azóta majd 100 százalékot esett, leszállítva ezzel az épület bérleti díját.
A Szpaszo Ház az egyik legelegánsabb rezidencia az orosz fővárosban, ahol a bérleti díjak hasonlóak a nyugati fővárosokban tapasztalhatókhoz.
Oroszország már többször szóvá tette az alacsony díjakat, 2001-ben a külügyminisztérium azzal fenyegette az amerikaikat, hogy nemzetközi bíróság elé visz az ügyet.
Az amerikai nagykövetség szóvivője elmondta, hogy az Egyesült Államok mindenképpen szeretné megoldani az ügyet, ám megjegyezte, hogy a szovjet hivatalnokok ragaszkodtak ahhoz, hogy ne rendelkezzenek az árfolyamingadozásokról, amikor a bérbeadásról tárgyaltak.
Az épületet egy gazdag kereskedőnek építették 1914-ben, majd a kommunista forradalmárok elfoglalták, hogy aztán a harmincas évektől az amerikai követ otthona legyen.
A háznak irodalmi vonatkozása is van. Állítólag ez adott helyet 1935-ben annak a bálnak, amely mintául szolgált Bulgakov Mester és Margaritájának híres álarcosbáljához.(BBC News)


