Röviden
Két nyilatkozat a kormányátalakításról
A kormányátalakítás nem csak személyi kérdéseket jelent, mert az európai uniós működéshez is hozzá kell igazítani a kabinetet és a tárcákat - nyilatkozta a Magyar Rádiónak Medgyessy Péter. A miniszterelnök azt mondta, készül a szükséges lépések megtételére. Egyelőre nem időszerű a kormány átalakításáról beszélni - közölte a kérdésre válaszolva Gál J. Zoltán. A kormányszóvivő úgy forgalmazott: "Akkor esedékesek ezek a kérdések, amikor a változások megtörténtek." A felvetés arra vonatkozott, hogy sajtóhírek szerint Gyurcsány Ferenc sportminiszter egy újonnan létrejövő tárca várományosa. (VG)
Felmérés az üzleti döntéshozókról
Az üzleti döntéshozók sokkal nagyobb szerepet játszanak a fogyasztásban, mint ahogyan azt a mindössze 179 ezer főnyi létszámuk indokolná - közölte szerdán a GfK Hungária Piackutató Intézet a Szonda Ipsosszal közösen végzett tanulmánya megállapítását. A tanulmány kimutatta, hogy az üzleti döntéshozók legalább évi 50 millió forint értékben határoznak a munkahelyükön, és ennek rétegnek - amely a 18 éves és annál idősebb népesség 2,2 százalékát képviseli - szól az üzleti jellegű hirdetések zöme. Jellemző az üzleti döntéshozókra, hogy 70 százalékuk férfi, vagyis a nemek között nincs esélyegyenlőség a vezető pozíciókban. A döntéshozók mintegy háromnegyede 40 évesnél idősebb. (MTI)


