SMS-áradat szerte a világon
A Mobile Data Association (MDA) adatai szerint 2.1 milliárd szöveges üzenetet küldtünk márciusban, amit negyedével több mint tavaly ugyanebben a hónapban.
Nincs semmi jele, hogy csökkenőben lenne az sms-láz, sőt most már az idősebb korosztály is rákapni látszik a szöveges üzenetek küldésére.
A Saga rádió például az ötven felettiek számára sugároz, és minden nap elárasztják az adót a beküldött sms-ek. Látható, hogy a tinik hóbortjából mára alapvető kommunikációs eszköz lett.
Nagy-Britanniában átlagosan 69 millió üzenetet küldenek naponta. Az egész világon pedig 80 millióval többet küldtünk még februárhoz képest is.(BBC News)


