BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabad a cégalapítás

A Dél-afrikai Köztársaságban egyenlő elbánást élveznek a hazai tőkéből létrehozott és működtetett, illetve a külföldi (rész)tulajdonú cégek. A külföldieknek is kedvező feltételeket kínálnak a cégalapításhoz, legyen szó multinacionális óriásokról vagy kisvállalkozásokról.



A külföldieknek sem kell kormányengedélyért folyamodniuk ahhoz, hogy céget jegyezhessenek be az országban, azoknak sem, amelyeket 100 százalékos külföldi tőkével alapítanak. A meglévő befektetések típusát és mértékét sem korlátozzák, a cégek kivihetik nyereségüket az országból, a külföldi állampolgárok pedig adózás után hazajuttathatják megtakarításaikat.

Alapvetően a cégek bármilyen típusa megengedett, azok lehetnek részvénytársaságok, zárt vállalkozások (például kft.-k), egyéni vállalkozások és üzleti alapítványok.

A vállalatok tulajdonosai korlátolt felelősséggel rendelkeznek, a tulajdonrészek cserélődhetnek. Természetes és jogi személyek egyaránt tulajdonosai lehetnek az ilyen vállalatoknak, amelyek jellemzői közé tartozik, hogy igazgatótanács irányítása alatt működnek, a tulajdonrészek különféle típusú részvényekben testesülhetnek meg (például elsőbbségi, átalakítható, normális). A menedzsment lehet külföldi is, bár bizonyos korlátozásokkal ilyen esetekben vannak (például korlátozott a helyi hitelfelvétel). Ugyanakkor egy úgynevezett helyi tisztviselőt is alkalmazni kell, ő az elsődleges felelőse annak, hogy a vállalat megfelelően adózzon.

A vállalat egyébként lehet magánvállalat, ekkor csak egy ember szükséges az alapításhoz, maximum ötven résztulajdonosa lehet, és részvényeit tilos nyilvánosan forgalmazni. A részvénytársaságot minimum hét embernek kell megalapítania, s nincs korlátozva a tulajdonosok száma, miként részvényeinek forgalmazása sem. Általában szakmai alapon szerveződnek azok a társaságok, amelynek tulajdonosai korlátlan felelősséget vállalnak. S végül, de nem utolsósorban nem árt tudni, hogy azok a külföldi vállalatok, amelyek Dél-Afrikában saját nevük alatt kívánnak tevékenykedni leányvállalatokon keresztül, külföldi vállalatként kell regisztráltatniuk magukat.

A zárt társaságok különleges vállalkozási formát jelentenek, 1985 óta létezik ez a lehetőség az országban. A cél az volt, hogy egyszerűbb és olcsóbb vállalkozási formát kínáljanak a magánszemélyeknek és a vállalkozók kis csoportjának. Legfeljebb tíz magánszemély vehet részt az ilyen vállalkozásokban, ők korlátolt felelősséggel bírnak, az egyes tulajdonrészek a tagok érdekeltségi arányának felelnek meg. Adózási szempontból a vállalatokhoz hasonlítanak.

Társas vállalkozást minimum két, maximum húsz személy alapíthat, s ezt nem is kell regisztráltatni. Igaz, nincs is jogi személyisége, a tagok pedig felelősek a vállalkozásért.

Az üzleti alapítványok megjelölt célra fordítják forrásaikat. Ebben a formában a korlátolt felelősség azt jelenti, hogy sem az alapítvány kezelőinek, sem pedig az élvezőjének nincs felelőssége az alapítványért.

Az egyéni vállalkozás is megengedett. Adózás szempontjából a természetes személyekre vonatkozó szabályok hatálya alá tartozik ez a vállalkozási forma. Felelőssége korlátlan, és semmi sem védi a kockázatok ellen. (NVZs)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.