Szerencsi, fel! - letiltott utolsó részek
A Magyar Hírlap információi szerint a csatlakozás napjáig már nem láthatják a tévénézők az uniós ismeretterjesztő sorozat, a Szerencsi, fel! valamennyi epizódját. A külügyi és a belügyi tárca 174 millió forntos pályázatát elnyerő Gát György vezette konzorcium ugyanis tartozik a 30 részes széria több készítőjének. A gyártás egy részét végző Kecskemétfilm Kft. 7,8 millió forintra vár, ezért a sorozat még vetítetlen nyolc részét nem engedik adásba a Magyar Televíziónál.
Az Esély meséje alcímű animáció producere és a jogok tulajdonosa, Gát György ugyanis több forgatókönyvírónak nem fizette ki teljes jussát, továbbá nem fizette ki a szerződésben rögzített teljes összeget a dramaturgnak és az uniós szakértőnek sem, emellett a gyártási munkálatok nagy részét végző Kecskemétfilm Kft.-nek is tartozik. A Kecskemétfilm ügyvezető igazgatója, Mikulás Ferenc a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy Gát a szerződésükben rögzített összeg nagy részét ugyan már törlesztette, azonban a késedelmi kamatokkal együtt - többszörös fizetési felkérésük ellenére - még 7,8 millió forinttal tartozik a cégnek. "Amíg az összeget nem rendezi, a sorozat nyolc epizódját visszatartjuk, nem engedjük adásba az MTV-nél" - jelentette ki Mikulás.
Gát György a Magyar Hírlap munkatársának azt közölte, egyetlen írónak sem tartozik, adminisztrációs hiba folytán Rigónak valóban nem utaltak át 70 ezer forintot, amit azonnal pótolnak. Gát közölte: "Csak azok nem kapták meg a teljes pénzüket - dramaturg, vezető író, szakértő -, akiknek a munkája még nem ért véget. A Kecskemétfilmnek csupán három részt nem fizettünk ki, azonban ők nyolc epizódot tartanak vissza. De a megegyezés és az elszámolás velük is folyamatban van. A két minisztérium még mindig tartozik a teljes összeg egyharmadával. Ahogy a pénzek megérkeznek, mindenkinek kifizetem az elmaradt összegeket."(MH)


