A honvédelmi tárca nem kívánja előre bejelenteni, hogy mikor lesz az utolsó bevonulás időpontja, de a kormány döntése értelmében 2005. nyarától már nem lesz szükség sorkatonákra - közölte a honvédelmi miniszter, amikor ma megnyitotta a Budapesti Toborzó Irodát.
A kormány döntése szerint 2005 nyarától térnek át az önkéntes-hivatásos haderőre, de "ez év végére elérjük azt a képességet, amely lehetővé teszi a politikai döntés realizálását" - mondta Juhász Ferenc a távirati irodának. Hozzátette: "az utolsó sorkatona bevonulása utáni időben fogjuk bejelenteni, hogy bevonult az utolsó sorkatona." Az elmúlt időszakban a fiatalok részéről ugyanis egyre nagyobb a törekvés a sorkatonai szolgálat elkerülésére, és nem szeretnék ezt tovább erősíteni azzal, hogy előre megnevezik az utolsó bevonulás pontos dátumát - közölte a miniszter.
A Déli pályaudvar közelében, az Alkotás út 23-25. szám alatt található toborzó irodában az érdeklődők tájékozódhatnak arról, hogy milyen beosztásokba keresnek szerződéses katonákat. Az irodában azonnal meg tudják mondani, hogy melyik katonai szervezetnél van szükség szerződéses katonára. A 37 millió forintból létrehozott iroda hétfőtől várja az érdeklődőket. Juhász Ferenc közölte: Miskolcon, Debrecenben, Kaposváron és Szombathelyen már működik toborzó iroda. A budapesti iroda megnyitását követően még áprilisban átadják a szegedit, májusban pedig a veszprémit.
Elmondta: jelenleg mintegy 8000 szerződéses katona szolgál, ami 76 százalékos feltöltöttséget jelent. Ez "nem rossz arány", de nem elégedett vele. A haderő átalakítása után mintegy 12 ezer szerződéses katonára lesz szükség - mondta.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.