A Magyar Nemzeti Bank következő vezetőinek kinevezésükkor, s azt követően kétévente, a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok szerint, vagyonnyilatkozatot kell tenniük - ezzel a változtatással szavazta meg a parlament hétfőn az MNB-ről szóló törvény uniós csatlakozás miatti módosítását. A szocialista módosító javaslat értelmében a vagyonnyilatkozat-tétel kiterjed az MNB elnökére, alelnökeire, a monetáris tanács, valamint a felügyelőbizottság tagjaira. A nyilatkozathoz kötelező lesz csatolni az érintettel egy háztartásban élő családtagok bevallását is. Ha az erre kötelezettek elmulasztják benyújtani nyilatkozatukat, pótlásáig a jogszabályban meghatározott juttatásban nem részesülhetnek, megbízatásukból eredő jogaikat nem gyakorolhatják.

A vagyonnyilatkozatot a parlament mentelmi bizottsága tartja nyilván és ellenőrzi. A nyilatkozat nem nyilvános, ezt a miniszterelnök, illetve a köztársasági elnök hozhatja nyilvánosságra. A vagyonnyilatkozat-tétel kiterjed a jövőben az MNB alkalmazottaira is. A munkaviszony létesítésekor, illetve kétévente kell bevallást készíteni, ami szintén nem nyilvános, s amit az MNB elnöke tart nyilván és ellenőriz.

A törvény a most hivatalban lévő vezetőkre nem vonatkozik - mondta lapunknak Göndör István (MSZP). Emlékeztetett arra, hogy az ősszel a parlament elfogadott egy jogszabályt, amely vagyonnyilatkozat-tételre kötelezte a nem képviselő kormánytagot és politikai államtitkárt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, a legfőbb ügyészt. Az MNB vezetését érintő változtatással minden közszereplőre kiterjed a nyilatkozattételi kötelezettség - tette hozzá. (TE)