Bush gyengül, Kerry nem jön fel
Közvélemény-kutatások szerint az amerikai választók egyre inkább elégedetlenek Bush elnök iraki politikájával. Az eredmények még inkább a katonai veszteségek áprilisi rekordja okozta sokkot tükrözik; a fogolykínzási botrány hatását csak a mostanában készülő felmérések fogják majd megmutatni.
Akárcsak annak a hatását, hogy Bush megvédte védelmi miniszterét, Donald Rumsfeldet, aki szenátusi meghallgatásán vállalta a teljes felelősséget az iraki börtönökben elkövetett katonai visszaélésekért. Az elnök tegnap úgy nyilatkozott, hogy Rumsfeld fenséges munkát végez, s megköszönte ezt neki.
A Gallup május 2-4. közötti felmérése szerint a Bush iraki politikájával való elégedettség 42 százalékra esett vissza a márciusi 48 és a januári 61 százalékról. A Bloomberg szerint hasonló eredménnyel járt a The Wall Street Journal-NBC News szintén május eleji vizsgálata. Emlékezetes, hogy Bush elnök tavaly május elsejét "nevezte ki" az iraki hadműveletek zárónapjának; azóta most áprilisban követelték az összecsapások a legtöbb amerikai halálos áldozatot, 140-et.
John Kerry szenátor, a demokraták leendő elnökjelöltje azonban nem tudott tőkét kovácsolni Bush gyengébb szerepléséből. Az elemzők szerint az elnökválasztás két favoritja statisztikailag nem egészíti ki egymást; egyikük úgy fogalmazott, "a győzelemhez nem elegendő nem Bushnak lenni".
Elemzők úgy vélik, hogy a demokrata jelölt éppen egyik fő kampánytémájában veszített terepet azáltal, hogy a munkaügyi minisztérium igen jó adatokkal állt elő. Eszerint a vállalatok áprilisban 288 ezer új munkást vettek föl, s ez a márciusi 308 ezerrel a legnagyobb csökkenést idézte elő a munkanélküliségben 2000 tavasza óta. Korábban Kerry azzal vádolta Busht, hogy másfél millió munkahely szűnt meg politikája következtében hivatalba lépése óta.


