BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Irak: fordulat a Fidesznél

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt szeretné, ha pártja felülvizsgálná álláspontját Irak ügyében, mert ott emberileg és erkölcsileg vállalhatatlan dolgok történnek. Erkölcsileg tarthatatlanná vált a helyzet Irakban, a világméretű terrorizmus elleni küzdelemnek és Iraknak ma már nincs köze egymáshoz - jelentette ki a volt miniszterelnök a párt országgyűlési frakciójának ülésén. Az iraki ügyet az ENSZ irányítása alá kell helyezni, és a Fidesznek egyértelművé kell tennie álláspontját - mondta, és közölte: szerinte hamarosan amerikai-magyar csúcs lesz ebben az ügyben. A Fidesz a kérdésről ma rendkívüli elnökségi ülést tart - jelentette be Orbán Viktor.

Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője felajánlotta: részt vesz a nagyobbik ellenzéki párt elnökségi ülésén és részletesen ismerteti az MDF "szakmailag megalapozott álláspontját" az iraki misszióval kapcsolatban.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter ugyanakkor kijelentette: Magyarország nem fejezi be az iraki szerepvállalást, ha az ottani hadműveleti helyzetben nem történik változás. Irak nem lehet kampánytéma - mondta a miniszter, miközben kijelentette: kormánya mélységesen elítéli, ami a bagdadi börtönökben történik.

Az SZDSZ olyan nyilatkozatot kezdeményez az Irakba vezényelt magyar katonák ügyében, amely elítéli az iraki foglyok megkínzását - közölte Fodor Gábor, a párt ügyvivője. A politikus "felháborítónak és szégyenteljesnek" nevezte a fogolykínzást. (Nol, NSZ, MH)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.