Az észak-iraki Kirkukban út menti bomba ölt meg egy amerikai katonát. 24 órán belül ő már az ötödik amerikai halott Irakban. A kirkui támadásnak 10 sérültje is van - írja a Magyar Rádió Online.
Két amerikai a dél-iraki Amára közelében halt meg, amikor konvojukat aknatámadás érte, a másik két amerikai katona és két iraki rendőr pedig Bagdadtól észak-nyugatra, egyelőre tisztázatlan körülmények között vesztette életét.
Ugyancsak Amárában többórás tűzpárbajba keveredtek brit katonák az iraki síita felkelőkkel. Hat brit katona megsebesült, három iraki meghalt.
Brit sajtóértesülések szerint a londoni kormány újabb négyezer katonát akar Irakba vezényelni, feltehetően a kivont spanyol egységek pótlására, bár Tony Blair kormányfő korábban azt mondta, hogy nincs szükség erősítésre.
Közben megszökött iraki fogságából a három hete elrabolt amerikai túsz. Thomas Hamillt egy amerikai gépkocsioszlop ellen intézett támadásban fogták el. Amerikai katonák találtak rá Tikríttől délre azután, hogy megszökött abból az épületből, ahol fogva tartották - közölte a körzet parancsnoka. A mississippi farmer teherautó-sofőrként dolgozott egy amerikai cégnél, amely kapcsolatban állt az amerikai hadsereggel, és részt vesz az iraki újjáépítésben.(MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.