A kormány által eredetileg tervezett kötelező kistérségi társulások helyett az önkéntes társulásokról szóló törvényt fogadta el tegnap az Országgyűlés. A jogszabály megteremti a kereteit annak, hogy az önkormányzatok döntése alapján létrejövő társulások közösen lássák el több kötelező feladatukat.
Magyar sajátosság, hogy sok az alacsony lélekszámú, gazdaságilag kis teljesítőképességű település, amelyek kötelező feladataikat sem tudják ellátni. Lamperth Mónika belügyminiszter szerint a komplex kistérségi társulások létrehozása a közigazgatás reformjának, illetve az önkormányzati gazdálkodás átalakításának fontos eleme lenne. Az alacsony teljesítőképességű kis önkormányzatok önálló feladatellátása finanszírozhatatlan, ezek a települések csak közösen tudnak magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtani az ott élőknek. A kötelező társulások közvetlenül megkaphattak volna önkormányzati feladatokat, illetve az ehhez szükséges forrásokat. Szükség lett volna azonban az alkotmány és az önkormányzati törvény módosítására is, az ellenzéki pártok viszont már a törvényjavaslat beterjesztése előtt egyértelművé tették, hogy nem támogatják a kétharmados törvények megváltoztatását. A Fidesz és az MDF szerint a kötelező kistérségi modell sérti az önkormányzati autonómiát, így azt az álláspontot képviselték, hogy megfelelő pénzügyi ösztönzéssel kell rábírni a kistelepüléseket az önkéntes társulásra.
Az alkotmány és az önkormányzati törvény módosításánál az SZDSZ is tartózkodott, így a kötelező kistérségi társulásokról szóló, eredetileg beterjesztett törvénycsomag elvérzett. Szocialista és szabad demokrata képviselők viszont közösen olyan módosítást adtak be a törvényjavaslathoz, amely önkéntessé teszi az együttműködést, s végül ezt szavazták meg tegnap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.