Alaptalannak bizonyultak azok a félelmek, amelyek a közép- és kelet-európai országok polgárainak tömeges "szociális turizmusát" jósolták a májusi EU-csatlakozás után - idézi a svéd társadalombiztosítási tanács jelentését az AFP. Emlékezetes, hogy a stockholmi parlament áprilisban leszavazta a kormány javaslatát az új tagállamokból érkezők szabad svédországi munkavállalásának korlátozásáról (s ezzel teljesen megnyitotta előttük a svéd munkaerőpiacot), noha az előterjesztést támogatók többek között éppen azzal riogattak, hogy a nagylelkű svéd szociális ellátórendszer visszaélők tömegeit vonzza majd az északi országba.

Az Egyesült Királyságban május első napjaiban megugrott az új tagországokból munkavállalási céllal érkezők száma, de azóta visszatért a bővítés előtti szintre. Írországba 23 ezer munkavállaló érkezett május és július között az EUobserver szerint, ami ugyan tízszeres növekedés a január-áprilisi időszakhoz képest, de távolról sem akkora, mint amennyivel a munkaerő-piaci nyitást ellenzők riogattak.

Hollandiában szintén elmaradt az új tagországok polgárainak rohama. Májustól júniusig 11 ezer munkavállalási engedélyt adtak ki a holland hatóságok térségünk munkavállalóinak, ami ugyan duplája a tavalyi év hasonló időszakában mértnek, de kevesebb a hágai kormány által meghatározott 23 ezres keretnél (azon felül Hollandia nem akar több engedélyt kiadni).

Az adatok fényében tehát nagy tömegben nem áramlik a munkaerő a kontinens két fele között, de azért van némi mozgás. Ez pedig elég lehet ahhoz, hogy bizonyos területeken vagy szakmákban nagyon komoly gondokat okozhasson a kibocsátó országokban - fejtette ki lapunknak Rácz Margit, a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, példaként utalva az altatóorvosok tömeges norvégiai "importjára". Szerinte valószínűleg lesznek olyan szakmák, ahol a munkaerőmozgás jelentős lesz, hiszen Nyugat-Európában a strukturális jellegű munkanélküliség munkaerőhiányt okoz bizonyos ágazatokban, szakmákban.

Rácz Margit szerint nem feltétlenül irányadó az a tapasztalat, hogy a régi tagországok között sincs érdemi munkaerőmozgás, noha az EU-ban már több mint egy évtizede megvalósult a személyek szabad áramlásának jogi lehetősége. Az, hogy a bérek és a munkanélküliségi ráták között meglévő nagy különbség dacára a munkaerő eddig nem indult el tömegesen, szerinte főként három tényezővel magyarázható: komolyabb gazdasági válság hiányában nincs nagy kényszerítő erő a munkavállalókra, túl nagyok az eltérő társadalombiztosítási és egyéb szabályozásból, továbbá a kulturális különbségekből adódó akadályok, illetve a tőke mobilitása képes legalább részben pótolni a munkaerő immobilitását. A szakértő szerint mindazonáltal mára mély válságba került a szociális piacgazdaság nyugat-európai modellje, s a megoldás nem csupán a munkaidő meghosszabbítása lehet (mint például a Siemens németországi mobiltelefongyárának emlékezetes esetében), hanem az is, hogy a cégek politikai elvárásoknak megfelelve nem hagyják el az - amúgy relatíve drága - telephelyet, hanem az olcsó bérű új tagországokból "csábítanak" át szakmunkaerőt.

Akár a jelenleginél jóval nagyobb munkaerő-áramlást is generálhatna a nyugat-európai hiányszakmák léte és a keleti fiatalok világlátási igénye - ért egyet Adler Judit, a GKI kutatásvezetője. Főleg bizonyos szolgáltató szektorokban, például az egészségügyben és az idegenforgalomban, vendéglátásban lenne igény az új tagállamok munkaerejére a kontinens másik felén, ám a nyelvismeret hiánya igen komoly korlátot állít a munkavállalás elé.

Erős fékezőerőt jelent a munkaerő-áramlásra az is, hogy a nyugati cégek igen gyakran bérköltséget akarnak spórolni a keleti munkavállalók alkalmazásával, s a helyi átlagnál sokkal alacsonyabb fizetésért akarják dolgoztatni őket, bérdiszkriminációt alkalmaznak velük szemben. Ez az egyedülálló, odahaza állástalan munkavállalók számára még így is elfogadható lehet, de a családosak számára már kevéssé vonzó.