BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Központosították a repülőjegy-beszerzést

Repülőjegy-beszerzéssel és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokkal bővült a központosított közbeszerzésbe tartozók listája. A hatálya alá vont szervek állományába lévő személyek hivatalos légi utazásának és a hozzá kapcsolódó földi szolgáltatásoknak (szállásfoglalás, autóbérlés, utasbiztosítás) szervezése, a kapcsolódó szolgáltatások is a köznyelvben csak udvariként emlegetett beszerzéssé váltak. Azaz ezekre az eddigiekkel ellentétben nem az egyes szervezetek írják ki az eljárásokat, hanem központilag. Eddig a többi között a távközlési eszközök és szolgáltatások; a személyi számítógéprendszerek és szoftverek; az irodatechnikai berendezések; bútorok; gépjárművek; üzemanyag; egészségügyi termékek szerepeltek a központosítottan beszerzendők között. (VG)

Lezárult a kistérségi társulások pályázata

Lezárult a Belügyminisztériumban a kistérségi társulások ösztönzésére kiírt pályázat. A 75 nyertes többcélú társulás 1557 önkormányzatot, azaz 3,5 millió lakost érint. A 69 területfejlesztési kistérségi társulásban 1184 önkormányzat vesz részt, így a támogatott beruházások, fejlesztések mintegy 3,2 millió állampolgár életkörülményeit javítják majd. Az elnyert összeg közel 8 milliárd forint. Erre a célra 7 milliárd állt rendelkezésre, ezért Lamperth Mónika belügyminiszter kezdeményezte a keret 700 millió forinttal való megemelését. (VG)

Ma elfogadhatják Wekler Ferenc lemondását

Wekler Ferenc szabad demokrata országgyűlési képviselő lemondását ma megvitatja az SZDSZ parlamenti frakciója. Kuncze Gábor közölte: ha valaki le akar mondani, azt nem tudja megakadályozni. Bauer Tamás és Gusztos István, az SZDSZ országos tanácsának a tagja egy héttel ezelőtt Pető Ivánhoz, a testület elnökéhez intézett levélben rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte, mert szerintük az SZDSZ-nek világossá kell tennie álláspontját az üggyel kapcsolatban. Bauer olyan állásfoglalást javasolt, hogy az országos tanácsnak fel kellene szólítania Weklert a parlamenti alelnöki posztjáról való lemondásra. Az országos tanács elnöksége azonban úgy döntött, nem hív össze rendkívüli ot-ülést. Wekler Ferenc szőlőültetvény-telepítés címén százmilliós nagyságrendű állami támogatást vett fel. (HVG.hu)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.