A kamara álláspontja hosszú idő óta stabilitást mutat, hiszen az álláspont kialakítása részben elvi alapon nyugszik, és ezért hosszú távon állandó, részben pedig minden évben az év aktualitásának, a kormányzat lehetséges mozgásteréhez és céljaihoz leginkább közel álló elvekhez külön aktuális véleményt is kialakítanak a kamara testületei. Így azután az elmúlt években elért eredmények az eddig elhangzott kormányzati ígéretek és a költségvetés szempontjai a vállalkozások szempontjaival együtt érvényesülnek. Az elvi alapon képviselt álláspont fontosabb elemei immár több éve a következők:
? Az adórendszer változásának és változtatásának legfontosabb szempontja a magyar ipar és magyar kereskedelem versenyképességének fokozása.
? A BKIK szerint csökkenteni kell a bérekhez tapadó közterheket, így segítve elő a feketefoglalkoztatás fokozatos megszűnését. Ezért is üdvözölte a kormányzat az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás eddigi csökkentését és a teljes megszüntetésre tett ígéretet.
? A magyar kereskedelem versenyképességét kedvezőtlenül befolyásolja a magas áfa- és a magas jövedékiadó-szint. Ezeket csökkenteni szükséges.
? A BKIK szerint a helyi adók szerepét fokozatosan növelni kell olyan módon, hogy közben a központi adók csökkenjenek.
? Az adózás, a számviteli előírások változtatása közben mindig arra kell törekedni, hogy az adózással és általában a vállalkozással kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek csökkenjenek. Az egyszerűsítés ugyanis egyszerre jelent több adózót és több adóbevételt. Jó példa erre az eva és az átalányadó bevezetése.
? Az adózás lényeges részét érintik a költségek elszámolhatóságának egyes szabályai, így a BKIK minden évben fellép a költségelszámolási korlátok érvényesítése ellen, kezdeményezi az elavult gépjármű-költségelszámolás átformálását, a napidíj-szabályozás anomáliáinak helyretételét, a kiküldetési költségek egyéb elszámolhatóságának korlátozását.
Ezért ebben az évben is több általános és konkrét véleményt alakított ki a BKIK. Javasoltuk tehát, hogy a kis- és középvállalkozások versenyhátránya mérséklődjön, egyszeri, érzékelhető mértékű bértehercsökkentés történjen. (A tételes egészségügyi hozzájárulás megszüntetését úgy vezessék be, hogy a láthatóvá tett vállalkozások kapjanak gazdasági amnesztiát, ugyanakkor az ellenőrzéssel szigorúbban éljen az adóhatóság.) Meggyőződésünk, hogy ez a folyamat együttesen az adókedvezmények szűkítésével segíti megvalósulni a kitűzött célt, mindeközben költségvetési többletbevételt is hoz. A személyi jövedelemadó változtatásával kapcsolatban javasoljuk a legmagasabb adósáv alsó sávhatárát 2,4 millió forintban megállapítani. Ugyanakkor a minimálbér adómentességét nem tartjuk piackonform megoldásnak, javasoljuk a későbbiekben ennek megszüntetését. A tőkejövedelmek adóterhelését véleményünk szerint úgy lehet legjobban közelíteni a munkajövedelmek adóterheléséhez, hogy a munkajövedelmek adózását csökkentjük, és nem fordítva. Javasoljuk az adókedvezmények felülvizsgálatát, csökkentését. Javasoljuk a napidíj nagyságrendi emelését (1500 forint/fő/nap).
A társasági adó mértékét megfelelőnek tartjuk, a magyar gazdaságnak szüksége van erre az adómértékre mint eszközre, a külföldi beruházások ilyen módon való vonzására. Nem értünk egyet az osztalékadó meghatározott társaságok számára történő megszüntetésével. Ez nemcsak alkotmányossági aggályokat vet fel, hanem az Európai Unió Bírósága előtt is megtámadható. Támogatjuk a k+f tevékenység, valamint a kis- és középvállalkozások foglalkoztatásának ösztönzését szolgáló javaslatokat. Pozitívan értékeljük az eva és az átalányadóztatás gyakorlatát. Ismételten felvetjük az általunk "eva+"-nak (eva-plusz) nevezett adóztatási forma megfontolását.
Az áfaszabályozás mára túl bonyolulttá vált, javasoljuk egyszerűsítő munka elkezdését. Mint ahogy azt már korábban is említettük, a 25 százalékos adókulcsot hosszú távon tarthatatlannak ítéljük, kezdeményezzük, hogy a kormány készítsen középtávú programot az áfa kulcsainak csökkentésére. Felvetjük az elektromosenergia-szolgáltatás átsorolását, természetesen a korábban biztosított kedvezmények megvonásával együtt. Javasoljuk felülvizsgálni a parkolási díj, a taxiköltség, az autópályadíj elszámolását, ezen díjak fizetése utáni adót mindenképpen javasoljuk levonhatóvá tenni. Az áfafizetés gyakorlata oda vezet, hogy a kisvállalkozók finanszírozzák a nagykereskedelmi láncokat éppúgy, mint ezek forgalmának forgalmi adóját. Ez a gyakorlat foglalkoztatási problémákat is felvet, ezért mindenképpen javasoljuk áttekinteni. Hasonló problémát látunk az államháztartási támogatások kezelésében, ezek elszámolása olyan hosszú idő alatt történik, amely újabb problémát jelent a kisvállalkozások számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.