BÉT-várakozások: stabil vagy gyengülő árak
Stabil piacra vagy kissé gyengülő árfolyamokra számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.
Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a magyar piac stabil maradhat, amennyiben a külföldi börzéken nem lesz nagy visszaesés.
A kereskedés középpontjában véleménye szerint továbbra is a Mol lehet, de nagyobb figyelmet kaphat az OTP is. A Mol piacán továbbra is aktivitásra számít, az ármozgás iránya pedig függhet a külföldi befektetők vásárlásaitól, illetve a külföldi energiaszektor mozgásától. A gyógyszerrészvényeknél lefelé araszoló ármozgást valószínűsít.
Csáky Attila, a HVB Bank üzletkötője a nap elején mindenképpen kisebb csökkenést vár, elsősorban a nemzetközi piacok negatív hatása alapján. A Mol piacán azonban csak óvatos esésre számít, mivel az olajrészvény árfolyama pénteken a napközbeni nagy rali után zárásra már visszakorrigált.
A BUX pénteken 146,49 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 12.983,08 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 9,76 milliárd forint volt, amelynek kétharmadát a Mol kereskedése adta. Az olajrészvény ismét történelmi csúcson zárt. A vezető részvények a stagnáló Matáv kivételével drágultak az előző napi záráshoz.
A Matáv 813 forinton, a csütörtöki záróárán fejezte be a pénteki kereskedést. A Mol 3,32 százalékkal 11.055 forintra erősödött, napközben árfolyama elérte a 11.400 forintot is. Az OTP 0,22 százalékkal 4.510 forintra, a Richter 0,72 százalékkal 22.500 forintra drágult.(eBroker)


