BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkahelymegtartás 45 év felett

Az át- és a továbbképzések segítik leginkább a 45 éven felüliek munkahelymegtartását, de önbizalmukat is nagymértékben növelik az új ismeretek. Egy tanulmány szerint az idősebbek által elvégzett képzések hetven százaléka munkaerő-piaci szempontból mindenképp hasznosul.

A 34 évnél fiatalabbak több mint kétharmada, a 45 éven felülieknek mindössze négytizede vesz részt képzésekben, holott leginkább az idősebb korosztály szorulna rá az új ismeretek megszerzésére, vagy a régiek felfrissítésére. Munkavállalási nehézségeik ugyanis gyakran az elégtelen iskolázottsági és szakképzettségi szintből származnak - állítja a GKI tanulmánya, amely többek között a képzés és a foglalkoztatás kapcsolatát vizsgálta.

A már meglévő iskolai végzettség meghatározó a további ismeretek megszerzése során, ugyanis míg a legfeljebb nyolc általánost végzettek mindössze öt százaléka jár tanfolyamra, addig a szakközépiskolát végzettek csaknem fele, a felsőfokú végzettségűeknek pedig közel kétharmada. A "holtig tartó tanulás" doktrínáját tehát leginkább az értelmiségiek érzik sajátjuknak - fogalmaz Adler Judit, a GKI kutatója.

A végzett munka jellege és a pozíció szerint is kimutathatók a különbségek. Legnagyobb arányban a beosztott 45 év feletti diplomások képzik magukat, őket követik a vezetők-irányítók és a középfokú végzettségű szellemiek. Az idősebb fizikai dolgozóknak csak mintegy negyede járt valamilyen szaktanfolyamra.

A képzések döntő többségét, azaz csaknem négyötödét a munkaadók fizették, a munkavállalói (részbeni vagy teljes) finanszírozás aránya 16 százalékos, míg a Foglalkoztatási Hivatal az esetek öt százalékában szerepelt finanszírozóként. A nyolc általánost vagy kevesebbet végzettek tanfolyamait kizárólag más fizette, saját finanszírozásra leginkább a gimnáziumot, a főiskolát vagy egyetemet végzettek képesek és hajlandók. Mivel a képzések oroszlánrészét munkaadók fizetik, nem meglepő, hogy az ismeretszerzés módjának háromnegyede szakmai továbbképző jellegű. További 14 százaléka új szakismereteket adó, egytizedük pedig egyéb általános jellegű (például nyelv- és számítógépes tanfolyam). A rutin jellegű tanfolyamok (munka-, baleset-, tűzvédelmi stb.) aránya elenyésző, nem éri el a két százalékot sem.

A tanulmány készítésekor a válaszadóknak ötfokozatú skálán értékelniük kellett az át- vagy továbbképzés hatásait, hasonlóan az iskolai osztályzatokhoz, egytől ötig. Ebből kiderült, hogy a különféle képzéseken részt vevők mintegy háromtizede nyilatkozott úgy, hogy foglalkoztatási szempontból semmilyen szerepe sem volt a képzéseknek, vagyis a képzések hetven százaléka munkaerő-piaci szempontból hasznos volt. Legfontosabb hatásnak az bizonyult, hogy a képzés hozzásegítette a 45 éven felülieket munkahelyük megtartásához - a válaszadók 60 százaléka nyilatkozott így -, az átlagos osztályzat 3,0 lett.

A második legnagyobbra értékelt hatás az önbizalom növekedése volt. E tényező értékelése csak kevéssé marad el az előzőekben vizsgált munkahelymegőrző hatástól. Érdemi különbség viszont, hogy elsősorban az általános jellegű tanfolyamokon részt vettek érzékelik ezt a hatást. Számukra egy-egy új tudásterület "felfedezése", s az ehhez kapcsolódó jó érzés személyiségfejlesztő hatást is jelent. A fizetésben történő előlépés átlagos osztályzata 2,4, a válaszadók mintegy harmada érzékelt összefüggést az elvégzett képzés és a béremelés között.

Adler Judit szerint a 45 éven felüliek számára nemcsak a munkahely megtartásához szükségesek a képzések, hanem a tartósan munkanélkülieknek lényegében az egyetlen lehetőséget jelenti a munkához való viszszatérésre. (KI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.