Hallgatag bankok, tájékozatlan ügyfelek
A több mint három éve fizetésképtelen Argentína kormányának ajánlatát aligha lehet gálánsnak nevezni, hiszen 103 milliárd dolláros adósságáért cserébe új kötvényeket bocsátana ki hitelezőinek, melyek összértéke azonban csak 30 százaléka lenne az eredeti összegnek. A tangókötvényeket korábban előszeretettel vásárló amerikai intézményi befektetők mellett azonban több mint félmillió olasz, német és japán magánszemélyt is fel lehet lelni, akik aligha ezt a végkifejletet várták a korábban tíz százalék feletti éves kamattal kecsegtető állampapíroktól.
Érdekes módon a legnagyobb számban a külföldi kötvénytulajdonosok közül az olasz kisbefektetők érintettek az ügyben, s amenynyiben élnek az argentin kormány ajánlatával, úgy a mintegy 450 ezer magánszemély közel nyolcmilliárd eurónak (kétezermilliárd forint) mondhat búcsút.
S bár közeleg a február 25-i határidő, ameddig dönteniük kell a kötvénycseréről, az olasz és német magánbefektetők - szemben a pénzük után ugyancsak futó amerikai nyugdíjalapokkal, illetve egyéb intézményi befektetőkkel - nagy valószínűséggel nem fogadják el az argentin kormány ajánlatát. Ezt javasolja egyébként az olasz bankszövetség is, mondván, az ajánlat a legkevésbé sem tükrözi Argentína valós pénzügyi helyzetét, hiszen a makrogazdasági adatok s a növekedési kilátások fényében ennél jóval többre lenne képes. A harmincszázalékos ajánlat ráadásul messze elmarad attól az összegtől, melyet a hitelezők az orosz, illetve ecuadori államcsőd bejelentését követően kaptak kézhez. (Az előbbi esetben 35-43, az utóbbinál 33-65 százalék között mozgott a visszafizetési arány.) A kisbefektetők egyes csoportosulásai a hetvenszázalékos visszafizetéssel is megelégednének, ám az argentin kormány hajthatatlan. Bár alighanem lépnie kell, hiszen a közel hétszázezer kötvénytulajdonos legalább 75 százalékának hajlania kell az ajánlatra, hogy az ország kilábaljon a helyzetből.
Az olasz magánszemélyek mindenesetre addig sem tétlenkednek, többen pert indítottak a "tangókötvényeket" árusító bankok ellen, mondván, nem adtak kellő információt a papírok vásárlásakor. Az ötlet ráadásul nem is teljesen elvetélt. A velencei bíróság a minap elfogadta két nyugdíjas érvelését, nevezetesen hét évvel ezelőtt, amikor több mint 150 ezer eurónak megfelelő líráért vettek argentin állampapírt, a Deutsche Bank nem megfelelően tájékoztatta őket a kötvények magas kockázatáról. A precedensértékű ítélet - miszerint a hitelintézetnek vissza kell fizetnie a teljes összeget - reményt adhat a többi befektetőnek is.
Alighanem az olasz kormány is ettől tart, hiszen automatikus kárpótlást javasol azoknak a kisbefektetőknek, akik elvesztették megtakarításukat a tangókötvényeken. (Ezt az a pénzügyi szabályozásról szóló törvénytervezet tartalmazná, amely olyan esetekre vonatkozik, ahol a bankok, illetve más pénzügyi közvetítők nem adtak részletes tájékoztatást a megtakarítóknak a befektetésükről.) A magánszemélyeknek erre még várniuk kell, a kormány ugyanis a 2006. májusi választásokig dolgozná ki a részleteket.
Kérdés, hogy a javaslatot sikerül-e elfogadtatni, hiszen ez - érvelnek egyesek - azt sugallná a megtakarítóknak, hogy a befektetésüknek nincs kockázata. Ezzel pedig mindenkinek számolnia kellene, bár tény, sok múlik a bankokon is, milyen információval látják el az ügyfeleket. Ám másfelől - érvelnek a hitelintézetek - igen nehéz eltántorítani a magánszemélyt a banki betéti kamatokat, illetve az olasz államkötvények kamatának többszörösét kínáló konstrukcióktól.
Míg az olasz és német magánszemélyek befektetőként az országkockázatot hagyták figyelmen kívül, addig máshol az okozhat gondot, ha a hitelfelvevő eltérő devizában jut kölcsönhöz, és nem számol az árfolyamkockázattal. Az osztrákok jen alapú lakáshitelei - amelyek az euróhoz képest mintegy egy százalékponttal olcsóbbak - olyan nagy mértékben megugrottak az idén, hogy már a kormánynak kellett közbelépnie, mondván, az ügyfelek nincsenek felkészülve a nagyobb árfolyam-ingadozások következményeire.
A deviza alapú konstrukciók rohamosan terjednek Magyarországon is, elég csak az autófinanszírozásira, illetve a lakáshitelekre gondolni. Az előbbi esetben a hitelek közel 98 százaléka svájci frank alapú, amely egyébként az euróval szemben kétszeres árfolyamkockázatot rejt magában. Ugrásszerűen megugrott a deviza alapú lakáshitelek állománya is, 2004. szeptember végére ötszörösére, 92,2 milliárd forintra nőtt az év elejéhez képest, s a lakáshiteleken belüli aránya már 11 százalékot tesz ki. (Itt is egyébként a svájci frank alapú viszi a pálmát az alacsonyabb kamata miatt.) Tény, a jelenlegi konstrukciókban az árfolyam- és kamatkockázatokat az ügyfelek viselik, s ennek fontosságára - főként, mivel a teljes hiteldíjmutatóba ezt nem lehet beépíteni - a bankoknak lenne kötelező felhívniuk a figyelmüket. A deviza alapú hitelekből eredő kockázatok azonban a legtöbb magánszemélyt nagy valószínűséggel hidegen hagyják, ami kizárólag annak köszönhető, hogy ezzel eddig csak nyerni lehetett. Kérdés, hogy ez rövid távon is így marad-e. Főként, hogy a forint spekulációs kitettsége - a szakemberek szerint - az ERM II árfolyamrendszer bevezetése előtt mindenképpen magas marad. Éppen ezért ilyen típusú hitelt csak annak lenne érdemes felvennie, akinek a jövedelme elbír hirtelen, nagyobb mértékű törlesztőrészlet-változásokat is.
