Vissza kell szorítani Oroszországban az adóhivatal és más állami szervek hatalmát, mert a vállalatokkal szemben elkövetett túlkapásaik komolyan veszélyeztetik a beruházási környezetet - jelentette ki Alekszej Kudrin. Az orosz pénzügyminiszter egy Londonban adott interjúban úgy fogalmazott, hogy mindeddig nem sikerült átláthatóvá tenni az adóbehajtás menetét, így azt a hatalom birtokosai továbbra is a vagyon újraelosztásának eszközeként használják. Az elmúlt fél esztendőben már kritikussá vált a helyzet - idézi Kudrint a Bloomberg.

A Jukosz mellett az elmúlt időszakban több más oroszországi nagyvállalatot is felszólítottak jelentős összegű, korábban nem követelt adóhátralék megfizetésére. Közéjük tartozik a TNK-BP brit-orosz olajtársaság, az Unified Energy Systems villamosenergia-ipari vállalat, a Japan Tobacco és a második legnagyobb orosz mobiltelefon-társaság, a VimpelCom.

A legutóbbi áldozat a Lukoil olajóriás egyik leányvállalata, a Narjanmarnyeftyegaz, amelyet néhány nappal ezelőtt szólított fel az adóhivatal másfél milliárd dollárnyi hátralék kifizetésére. A Kommerszant szerint azzal vádolják a céget, hogy hamis áfa-visszaigényléseket nyújtott be 2004 februárjára és márciusára vonatkozóan.

Ebben a bizonytalan helyzetben nem csoda, hogy a beruházók igyekeznek külföldre menekíteni vagyonukat; Alekszej Uljukajev jegybanki alelnök szerint az idén és 2006-ban összesen 14 milliárd dollár kivonására kell felkészülni (VG, 2005. június 7., 4. oldal). Az OECD május végén azt jósolta, hogy ebben az évben - alapvetően az üzleti bizalom megingása miatt - lassulni fog az orosz gazdaság növekedésének üteme, és maga az orosz kormány is ezen a véleményen van. Kudrin szerint a tavalyi 7,1 után 2005-ben 5,8 százalékkal bővülhet a GDP, miközben a beruházások növekedésének üteme is visszaeshet néhány ponttal, 9-10 százalékra.

Ez persze még mindig viszonylag jó növekedési ütemnek számít - teszi hozzá Kudrin, aki abban reménykedik, hogy abszolút értékben legalább 100 milliárd dollárt tehet ki az idén a hazai és külföldi vállalatok oroszországi beruházásainak értéke. Ezen belül a külföldi eredetű invesztíciók bővülhetnek gyorsabban.