BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már középtávon is előnyös a magyar tőkekivitel

Magyarország jelentős előnyöket aknázhat ki abból, hogy az Európai Unió bővítésének potenciálisan elsődleges célterülete a Balkán - hangoztatta Kádár Béla, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, az MNB Monetáris Tanácsának tagja pénteken a Magyar Atlanti Tanács budapesti konferenciáján.

Kádár Béla szerint Magyarország előnyös helyzetben van a tekintetben is, hogy a Kárpát-medence napjainkban is "természetes gazdasági egységként" működik. Ez abban is megmutatkozik, hogy 2006-ban a Magyarországról külföldre irányuló mintegy 2,1 milliárd euróra rugó tőkekivitel hozzávetőlegesen 50 százaléka a szomszédos országokba irányult, míg 10 százalékát a Balkán egyes államaiba ruházták be a magyar cégek. Ez a tény Magyarország számára hosszú távú előnyökkel járhat, a történelmi hagyományok alapján a korábbi gazdasági kapcsolatok újra felerősödhetnek, és ezek az országok egyes magyar cégek fejlődésének "háttérterületei" lehetnek.

Vértes András, a GKI Zrt. elnöke pedig arra mutatott rá, hogy Magyarország az utóbbi években ugyan vesztett versenyképességéből, a tőkevonzó ereje is némileg visszaesett, ezzel együtt az egy főre eső bejövő működő tőke vonatkozásában Közép-Kelet-Európa vezető országa maradt. Eddig mintegy 62 milliárd euró nettó külföldi működő tőke áramlott be Magyarországra, ez egyúttal jelentős technikai transzfert is eredményezett az ország számára. Ugyan, ennek a jelentős összegnek 10 százaléka, mintegy 6 milliárd euró profitként jelentkezik, aminek jó részét az egyes cégek visszaáramoltatják az anyavállalatok országába, a szaldó azonban mindenképpen kedvező. Ha a magyar tőkekivitelt tekintjük, azt alapvetőn pozitívan kell értékelni - mutatott rá Vértes András. A magyar cégek jelentős előnyöket húzhatnak abból, hogy elsősorban a szomszédos államokban megvetik a lábukat.

Vértes András egy érdekes tényre is felhívta a figyelmet: a 2006-ban a Magyarországról kivitt tőke felét két országban ruházták be Dél-Koreába, illetve Hollandiába. Ez azt mutatja, hogy a nálunk lévő cégek az itt megtermelt profitjukból már visszafelé is, azaz anyaállamukba is ruháznak be, ezzel is erősítve a magyar leányvállalatok szerepét. Kiemelte: e jelenség mögött az van, hogy a magyar tőkeexport globalizálódni fog, a magyar cégek is egyre inkább azokban az országokban fektetnek majd be, amelyek kiemelkedő növekedési rátát mutatnak, vagyis ahol igen kedvező a gazdasági helyzet, alacsony a munkaerő költsége. Összességében Vértes András szerint Magyarország szerepe erősödik a térségben, ezt mutatja az is, hogyha az áruk és szolgáltatások exportját együtt vesszük, akkor Közép-Kelet-Európában Magyarország még mindig a leggyorsabban növekvő állam a 2006-os adatok tükrében.

MTI Eco-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.