BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vásárhely alpólus lenne Szeged mellett

Új modell. Magyarország hosszú távú versenyképességéhez sürgősen új modellt kell kialakítani, s ebben a 2015–2020-ig terjedő perspektívában nagy szerepe lehet az EU-pénzeknek. Ezt hangsúlyozta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke az Erste Bankkal közösen „EU-pályázatok felül- és alulnézetben” mottóval tegnap tartott konferencián.

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos előadásában az Új Magyarország fejlesztési tervvel összefüggésben a gazdaságot erősítő komponensekre hívta fel a figyelmet. Megerősítette, hogy az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokon mintegy 20 milliárd forinttal, 690 milliárdra megemelték a Gazdaságfejlesztési operatív program 2007–2013-as keretét. Emellett – mondta – a hét regionális operatív program keretéből is jut pénz erre a célra. Az idén összesen mintegy 60 milliárd forint támogatásra lehet pályázni az eddig meghirdetett gazdaságfejlesztési, vállalati képzési és regionális kiírások keretében. Ezeket júniusban újabb (innovációs, képzési), majd ősszel további pályázatok követik: 2007-ben legalább 200 felhívást tesznek közzé az év végéig.

Hódmezővásárhely a pólusprogramban Szeged oldalán az alpólusi pozícióért küzd – jelentette be Lázár János, a dél-alföldi város polgármestere. Ő az önkormányzatok szempontjából vizsgálta a fejlesztési perspektívákat, s úgy vélekedett, fontos minden önkormányzati vezetőnek észnél lenni, mert most 15-20 évre eldől az egyes települések sorsa. A polgármester Hódmezővásárhelyen a helyi gazdaság fejlesztését tartja a legfontosabbnak, mert szerinte a versenyképesség vezethet el a minőségi helyi szolgáltatásokhoz, a megtartóképességhez és élhető településhez. KoM

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.