BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A konferencia is jelentősen terheli a légkört

Bali. Mintegy húszezer középkategóriás, átlagosan használt (12 ezer kilométer/év) autó évi emissziójának megfelelő menynyiségű, több mint 40 ezer tonna szén-dioxid kerül a légkörbe az ENSZ hétfőn kezdődött 12 napos klímavédelmi konferenciájának ideje alatt – állítja az Atmosfair nevű német honlap, amely a repülőutak során a légkörbe került káros anyag kiváltására működtet kompenzációs megoldásokat. A felmérésben a konferencián jelen lévő 187 ország delegációjának repülőútja, illetve a 10 ezer küldött egy részét elszállásoló ötcsillagos szállodák légkondicionálói által okozott emissziót vették alapul.

A konferencián részt vevő országok közül számos jelezte, hogy a delegáció által okozott szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozására fákat ültet, illetve ún. karbonkrediteket vásárol. A konferencia házigazdája, Indonézia például bejelentette: 79 millió fát ültet el az esemény által kibocsátott klímagázmeny-nyiség lekötésére. A háromtagú kísérettel érkező uniós környezetvédelmi biztos pedig a karbonkreditek vásárlásával csökkenti az emisszió mértékét. VG






Zöld állások

A klímaváltozás világszerte több millió ún. zöldmunkahelyet hoz létre a bioüzemanyag-ipartól kezdve a napenergia hasznosításáig – állítja az ENSZ jelentése.

A dokumentumból kiderül: a zöldállások száma valamivel meghaladja azon munkahelyek számát, amelyek a környezetvédelmi előírások szigorítása vagy például a szénbányák bezárása miatt szűnnek meg.

A dokumentumból kiderül: a zöldállások száma valamivel meghaladja azon munkahelyek számát, amelyek a környezetvédelmi előírások szigorítása vagy például a szénbányák bezárása miatt szűnnek meg. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.