Németország a vártnál is közelebb került a törvényi minimálbér minden szakterületre történő kiterjesztéséhez. Lapértesülések szerint Olaf Scholz szociáldemokrata munkaügyi miniszter nagy erővel dolgozik az erről szóló konkrét jogszabálytervezeten, amelyet várhatóan napokon belül közzétesz. Az elképzelés szerint szakterülettől függően kétfajta szabályozást alkalmaznak majd, és ezek valamelyike alól egyetlen iparág sem vonhatja ki magát.
Scholz javaslata szerint a kollektív bérmegállapodással működő szakterületeken az egyes iparágakban már korábban bevezetett minimálbértörvényt (AEntG) alkalmaznák. Ott pedig, ahol munkavállalókkal egyáltalán nem vagy csak kisebb részükkel kötnek kollektív béralkut, a minimális munkafeltételeket meghatározó 1952-es jogszabály módosított verziója lesz az irányadó.
Az SPD-s munkaügyi miniszter „előretörésére” azonban még a nagykoalícióban szintén részt vevő kereszténydemokratáknak (CDU) is reagálniuk kell – mutat rá a Handelsblatt. Miközben a CDU munkavállalói csoportja szintén támogatja a minimálbér újabb iparágakra történő kiterjesztését, a befolyásosabb munkaadói szárny továbbra is mereven elutasítja azt. A Német Iparszövetség (BDI), a kamarák és az üzleti szféra többi szervezete szintén tiltakozó nyilatkozatokat tett közzé azután, hogy ismertté váltak Scholz tervei.
Peter Struck SPD-elnök csütörtökön úgy nyilatkozott: tíz iparág alkalmas arra, hogy kérelmezze az AEntG-be való bevonását és így a vonatkozó minimálbér megállapítását. Ezek közé tartozik többek között a kertészet, a fodrászat, a vendéglátó- és szállodaipar vagy a kiskereskedelem. Az erről szóló hivatalos kérelmeket 2008. március 31-ig kell benyújtani a berlini munkaügyi minisztériumnak. Az AEntG-be való bekerülésre nem alkalmas szakterületekre vonatkozó, fent említett 1952-es jogszabály módosítására pedig még a nyári szünet előtt sor kerülhetne Struck szerint.
A már korábban bevont építő- és épülettisztító ipar mellett január 1-jétől a postai kézbesítőknek adható legkisebb bért is jogszabály biztosítja.
A német posta külföldről érkezett versenytársai szerint Berlin ezzel a lépéssel csupán az egykori állami monopólium piaci elsőségét akarta bebetonozni.
A már korábban bevont építő- és épülettisztító ipar mellett január 1-jétől a postai kézbesítőknek adható legkisebb bért is jogszabály biztosítja.
A német posta külföldről érkezett versenytársai szerint Berlin ezzel a lépéssel csupán az egykori állami monopólium piaci elsőségét akarta bebetonozni.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.