Túlsúlyos már a szociális háló
Simor András jegybankelnök szerint például 2000-2500 milliárd forinttal kellene csökkenteni a költségvetési kiadásokat ahhoz, hogy a hozzánk hasonló gazdaságokkal kerüljünk egy szintre, és így ne okozzon a jóléti rendszer az itt működő vállalkozások számára jelentős versenyhátrányt. A szisztéma gyökeres átalakítása azonban nagy társadalmi ellenállásba ütközhetne az általunk megkérdezett szakértők szerint, kérdéses, bármilyen politikai erő felvállalná-e.
A szociális rendszeren belüli visszásságokat a konvergenciaprogram sem orvosolja – derül ki a jegybank elemzéséből. Sőt, az oktatás és az egészségügy esetében a kiadások nemcsak a GDP-hez viszonyítva, hanem az összköltségek arányában is csökkennek, miközben a nem produktív szociális és nyugdíjkiadások részarányukban nőnek.
Az idén 8187,5 milliárd forintot költ a magyar költségvetés jóléti és szociális kiadásokra, ám valójában számos olyan tétel szerepel ebben, amely nem szorosan vett jóléti kiadás. Csak maguk a nyugdíjak több mint 2700 milliárd forintot „visznek el”, az oktatás közel 1500, az egészségügy pedig 1200 milliárd forintos tétel. Miközben a nyugellátások GDP-hez viszonyított aránya 2002-ig 8 százalék körül alakult, a 13. havi járandóság bevezetésével 8,8-re emelkedett. Nem véletlen, hogy a jóléti kiadások lefaragásáról szóló vitákban előkelő helyen szerepel e juttatás visszavétele, az idősek ingyenes utazási lehetőségének a megszüntetése és a korhatár emelése. Magyarországon a hivatalos nyugdíjkorhatár 62 év, ám a nyugállományba vonulók átlagos életkora nem egészen 58. További súlyos dilemma, hogy a rokkantnyugdíjasok száma megközelíti a 800 ezer főt, a rokkantak aránya 2006-ban a 40–64 éves korosztályban 9,5 százalék volt, ez jóval magasabb a térségi országok mutatójánál. Gond az is, hogy a nyugdíjba vonulás előtti jövedelemhez képest igen nagy az induló nyugdíj.
A szorosan vett jóléti kiadások közé elsősorban olyan tételek tartoznak, mint a lakás- vagy a családi támogatások, a táppénz, a munkanélküli-ellátások. Ezek összesen szintén évi közel 2800 milliárdos összeget jelentenek. Ráadásul sok területen alacsony e juttatások hatékonysága.
A gyermeknevelési támogatások kérdése is ilyen: arányuk Európában a legmagasabbak között van, s a GDP 0,8 százalékát teszik ki. Ráadásul a családsegítés fő eszköze ma már az adókedvezmény, ami nem jelenik meg tételesen a költségvetésben. A segélyekkel kapcsolatban pedig a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal egy felmérése mutat rá: a juttatások nem ösztönöznek a munkába állásra, a segélyezettek ötöde elégedett, további 27 százaléka pedig közepesen elégedett – munkanélküli- – helyzetével.
Az utóbbi években az adózás terén sem volt jelentős előrelépés. A kedvezmények összértéke 2003-ban érte el a csúcsot, 515 milliárd forintot. A csökkenés ellenére 2006-ban még mindig a 2002-es szint fölött volt az érték.
Már látszanak jó irányú kezdeményezések a szociális rendszer átalakítása kapcsán – véli ugyanakkor Tardos Gergely, az OTP Bank vezető elemzője. Igaz, a neheze hátravan, változtatni kell ugyanis a segélyekkel és a munkával elérhető jövedelmek arányán. A gondok onnan erednek, hogy magas az inaktívak hányada, s sokat költ rájuk a társadalom, plusz túl sok a kivétel az adórendszerben. A szükséges változtatások jelentős társadalmi ellenállásba ütközhetnének, ám a lépések zöme akár azonnal elindíthatna egy organikus, a beruházásokon alapuló bővülést – véli.
Szintén kiemeli a szociális kiadások csökkentésével szembeni várhatóan jelentős társadalmi ellenállást Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. A közkiadások visszafogásával még a 2007-esnél is jelentősebb reáljövedelem-csökkentő hatása lenne a lépésnek a lakossági fogyasztás mérséklődésén keresztül. Ám Vértes is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi rendszer hosszabb távon fenntarthatatlan, és előbb-utóbb hozzá kell nyúlni.
