BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hazai növekedésre spekulálnak

Bemutatta Kilábalás című tanulmányához kapcsolódó gazdaságpolitikai javaslatcsomagját az Oriens pénzügyi tanácsadó, miután az előző hetekben részterületenként ismertették a magyar gazdaság válságdiagnózisát. A cég szakértői által javasolt megoldás lényege egy nagy léptékű – 1000 milliárd forintos – és átfogó jövedelem- és adóátcsoportosítás, amely az ösztönzőrendszer átszabásával vezethetne eredményre.

A hazai gazdasági szféra végletesen duális, ezt egyrészről a túltőkésített külföldi vállalatok, másrészt a tőkehiányos hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások kettőssége határoz meg – mondta Orbán Krisztián, a cég ügyvezető partnere. Míg az előbbi csoportra az újrabefektetett jövedelmek folyamatos csökkentése jellemző, a kisvállalkozói körnek nem áll érdekében növekedni, mivel üzleti modelljének szerves részévé vált az adóelkerülés, ez nagyobb, transzparensebb cégszerkezet mellett nem tartható. Emiatt lenne létfontosságú, hogy a legális vállalkozási feltételek drasztikusan javuljanak, és ez a javulás hitelesen történjen meg, vagyis hosszú távon kalkulálható módon.

A javaslatcsomag három ponton, egyidejű beavatkozást sürget, hogy a jelenlegiről egy magasabb potenciális bővülés melletti, fenntartható növekedési pályára állhasson a gazdaság. A költségvetési kiadások – nemzetközi összehasonlításban még mindig magas szintről történő – csökkentése fedezetet nyújthat az Oriens által javasolt adómérséklésére, és egyidejűleg a munkakínálatot is ösztönöznék a szakértők.

A tervezett 1000 milliárdos csomag egyik oldalról 700 milliárd forintos költségvetési kiadáscsökkentésből, 300 milliárd pedig a nem munkát terhelő adók növeléséből adódna. A keletkező forrásból 275 milliárd forintot szánnak a szakértők a személyi jövedelemadó csökkentésére, 20-at a munkavállalói járulékok csökkentésére és 705-öt a munkáltatói járulékok csökkentésére. A változások bevezetését már 2009-re javasolják, hogy Magyarország mielőbb visszaállhasson az EU-átlaghoz tartó felzárkózási pályára.

Nem tartanák célravezetőnek az egykulcsos szja bevezetését az Oriens szakértői, ehelyett három jövedelemkategóriát alkalmaznának, azonban a sávokat lényegesen magasabban húznák meg. A javaslatok kidolgozásakor a jelenlegi átlagbér környékére koncentrálták a szakértők a legnagyobb átalakítást, ezzel elérhető lenne, hogy a legnépesebb, közel két és fél milliós adófizetői réteg terhei számottevően mérséklődjenek. Az alapkoncepció ugyanis az, hogy egy jelentős jövedelemátcsoportosítás szükséges a jelenlegi inaktív lakosságtól az aktív munkavállalók felé. Minderre azért van szükség, mert a segélyekkel elérhető jövedelem jelenleg túl közel van, egyes esetekben pedig meg is haladja az alacsony képzettségűek által munkával elérhető bért. A jelenlegi átlagbér környékén mintegy 20-25 százalékos jövedelemnövekedést tapasztalhatnának a munkavállalók, míg csökkenést csak a 100-110 ezres bruttó bérnél kevesebbel rendelkezők.

A munkakínálat szélesítésén keresztül lehetne a leginkább hatni a hosszú távú növekedésre, ezért a munkára a jelenlegi torz ösztönzési rendszer mellett hosszabb távra is kitekintve a közoktatás fejlesztésére, a lakosság egészségügyi helyzetének javítására és a hátrányos helyzetű csoportok kiemelt figyelemmel kísérésére is felhívták a politika figyelmét az Oriensnél. Külön kiemelték a korosodó társadalom miatt egyre égetőbb nyugdíjaskérdést, amelynek hatékony kezeléséhez e réteg differenciált kezelése szükséges. BD

Támogatásfaragás

Túlzó a GDP 0,9 százalékára rúgó vállalattámogatás, szemben a visegrádi országok 0,5 százalékos értékével.

A vállalatok terheit a nyereségadó révén is növelnék, a jelenlegi 4 százalékos szolidaritási adó beépítésével az alapkulcsba. Ezeket azonban bőven túlkompenzálná a munka terheinek csökkentése, ezért nem aggódnak a befektetők elriasztása miatt.

A vállalatok terheit a nyereségadó révén is növelnék, a jelenlegi 4 százalékos szolidaritási adó beépítésével az alapkulcsba. Ezeket azonban bőven túlkompenzálná a munka terheinek csökkentése, ezért nem aggódnak a befektetők elriasztása miatt. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.