BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem javultak a GDP-kilátások

A hetekben jelentetik meg az elemzők és a gazdaságkutatók a frissített makrogazdasági előrejelzéseiket. Jellemzően az inflációs kilátások romlásáról számolnak be a szakértők, míg többnyire helybenhagyják korábbi növekedési jóslataikat.

A kormánypárt szóvivője mégis talált egy olyan adatot a múlt héten, amelyet idézésre érdemesnek tartott. Nevezetesen a GKI Gazdaságkutató Zrt. a harmadik és negyedik negyedévre adott 3,5–4 százalék közötti GDP-növekedési jóslatát. Nyakó István interpretálásában ez a szám már úgy jelent meg, hogy négy százalék körüli mértékben bővül az idén a gazdaság. A GKI ugyan felfelé módosította korábbi prognózisát, de éves szinten még akkor is csak háromszázalékos növekedést vár.

A gazdaságkutató előrejelzése még így is túlzottan optimistának tűnik a többi elemzőéhez képest. A Reuters pénteken megjelent elemzői felméréséből az derül ki, hogy a legtöbben a 2–2,5 százalékos tartományba várják a 2008-as adatot, de van, aki mindössze 1,7 százalékos volumennövekedéssel számol. A kutatóintézetek mellett hazai és külföldi banki, illetve befektetési szakértők is megszólaltak a kérdésben. A prognózisok átlaga a kedvezőnek mondható fejlemények ellenére sem emelkedett, pedig legutóbb az építőiparról, azelőtt a jelentősebb súlyú ipari termelésről, illetve a külkereskedelemről is a várakozásoknál jobb adatok jelentek meg.

A GKI egyébként főként a kiemelkedően jó várható mezőgazdasági teljesítményre alapozza optimizmusát, ezzel kapcsolatban azonban a többi elemző egyelőre óvatosabb, és kivárja a tényleges eredményeket. Az első negyedév tényadatai alapján valóban számottevő volt a mezőgazdasági szektor bővülése, viszont több szolgáltatási ágazat gyengébb teljesítményt nyújtott a tavalyinál. Főként a pangó belföldi kereslet miatt nem tud növekedni a hazai piacra termelő szféra, jóllehet a lakossági jövedelmek már enyhe emelkedést mutatnak.

Az inflációs előrejelzésekben sokkal egységesebb az elemzői kar: szinte minden a Reuters által megkérdezett szakértő a 6,5–7 százalékos sávba várja az idei drágulást; a prognózisok átlaga megközelítően fél százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. A várakozásokra az újabb és újabb rekordszintre emelkedő energiaár és a nem szűnő élelmiszer-drágulás volt a legnagyobb hatással.

Az idei évi államháztartási hiánnyal kapcsolatban is hasonlóan egységesek az elemzők. Mindenki a Pénzügyminisztérium négyszázalékos GDP-arányos tervszámának a teljesülésére számít, sőt, többen még ennél jobb adatot sem zárnak ki. A jövő évre vonatkozó deficitcéllal kapcsolatban viszont nincs konszenzus: csak a gazdaságkutató intézetek szakértői várják a PM-cél teljesülését, a piaci elemzők most azt jósolják, hogy a kormány letér a konvergenciaprogramban vállalt pályáról. A kormányzati ciklus második felére kisebbségbe szoruló kormánytól aligha várható további fiskális szigorítás. Míg a GKI úgy becsüli, hogy e nélkül is tartható a 3,2 százalékos arány, addig többen már négy százalék feletti értékkel kalkulálnak.

A szigor mellett szólna az is, hogy a 2007-es eredmények alapján Magyarország kivételével valamennyi EU-tag teljesítette a tagsági szerződésben vállalt, a maastrichti kritériumnak megfelelő három százalék alatti szintet. Ezzel már csak hazánk maradt a túlzottdeficit-eljárás alatt, így meglehetősen rossz fogadtatásra számíthatnánk a hiány újbóli emelkedése esetén. BD

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.