BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Debrecen is részt vesz az egymilliárd eurós uniós projektben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Európai Neutronkezelő Központ (ESS) létrehozásában, amely az Európai Unió legnagyobb, egymilliárd eurós tudományos beruházása, szorosan együttműködik Spanyolország és Magyarország - közölte Mezei Ferenc akadémikus, fizikus csütörtökön Debrecenben.

Az ESS nemzetközi, fizikusokból álló tanácsadó testületének ülését követő sajtótájékoztatón Masatoshi Arai japán neutronkutató - aki Debrecen mellett a spanyolországi Bilbaoban és a svédországi Lundban is tanulmányozta az egymással versengő helyszíneket -, az MTI érdeklődésére kijelentette: mindhárom helyszín kiemelkedő, de a szervezés Debrecenben a legjobb.

"Debrecen a legalkalmasabb jelölt" - mondta személyes véleményét megfogalmazva a nemzetközi hírű neutronkutató.

Egyed Géza, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) szakállamtitkára elmondta: a kormány kiemelten kezeli az ESS projektet, s a következő kormánykabinet ülésen áttekintik a következő hónapok projekttel kapcsolatos stratégiai feladatait.

Az ESS finanszírozásával és hazai társfinanszírozásával kapcsolatos kérdéseket augusztus végén tárgyalja a kormány - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.