Wall Street, ahol elolvadnak az amerikai nyugdíjak

Most azonban – amikor a háború után született népes generáció lassan visszavonulna – látniuk kell az ellátandóknak, hogy a munka abbahagyásától a halálig tartó éveket kuporgatással kell tölteniük, ha a legszükségesebb létfenntartási javakhoz hozzá akarnak jutni – figyelmeztet az amerikai válságról közreadott körképben a The Nation című folyóirat.

A válság és az anyagi romlás nemcsak azokat érte el, akik számukra valójában elérhetetlen házat vettek meg csalárd hitelekkel, vagy akiket a saját, megfékezhetetlen mohóságuk juttatott a csőd szélére.

Immár azok is veszélyeztetve vannak, akik a lakásuk vagy házuk minden részletét pontosan törlesztették, ráadásul – az állami alapnyugdíjon felül – előtakarékosságot is folytattak, adómentes befektetési számlákra teljesített, folyamatos befizetésekkel. Most azonban egyszerre foszlik szerte minden.

A házuk, amelyet idős éveikre szóló, idő- és értékálló befektetésnek, vagy fedezetnek szántak, sokat veszített értékéből, a nyugdíjszámlákra befizetett összegek pedig kezdetben lassan, utóbb pedig gyorsuló ütemben olvadnak el a szemük láttára.

Az adókedvezményekkel támogatott, külön számlás megtakarítások nagyrészt befektetési alapoknál kötöttek ki, amelyekről korábban az a hír járta, hogy a hivatásos menedzserek nagy biztonsággal tudnak választani a legjobb hozamok ígéretei közül. Mint azonban a mai, hanyatló tőzsdei irányzatok azt igazolták, a „profi” alapkezelők alig érnek el jobb találatokat, mint amit az ügyfeleik tudnának. Korábban is csak az igazolta a nimbuszukat, hogy az általános árfolyam-emelkedés viszonyai közepette tevékenykedtek, ahol különbség csak az elért jó vagy jobb hozamok között volt.

Ma ezzel szemben tömegesen veszítenek pénzt a nagy számú befektetési alapnál, miközben változatlanul rabló-díjakat számolnak fel a pénz kezeléséért. A nyugdíjasok apadó pénzével szemben – írja a The Nation szerzője – csak a Wall Street brókerei, ügyvédei és számlakezelői tudják az anyagi helyzetüket javítani. A régebbi, szép időkben leszólták az (USA-ban „Social Security” néven ismert) állami alap-nyugdíjat, amelyről azt írták, hogy nem lesz ott, amikor majd szükség lesz rá, ezért csak a magánnyugdíjra lehet igazán építeni.

A valóság azonban ma az, hogy valójában csak a Social Security az, amire számítani lehet, ezt ráadásul még az infláció arányában emelik is. A baj vele csak az, hogy kevés, mert a rendszert mindig is a kiegészítő, magánbiztosítással és előtakarékossággal együtt tartották elfogadhatóknak. Ez utóbbiak értékállóságának szavatolására szánt részvények széles körének árfolyama azonban hanyatlik, miközben a nyugdíjasokat vagy korhatárhoz közeledőket továbbra is azzal bíztatják, hogy tartsák benn a pénzüket, mert „hosszabb távon” újra emelkedni fog a jegyzésük. Ha pedig az összes ígéret elkopott, akkor javasolják a fix kamatozású papírokat, ezeknek a hozamai azonban gyakorta az inflációs ráta felét sem érik el.

A rendszer ennyiben – írja a The Nation – valójában nem elromlott, hanem kezdetben sem volt jó, emiatt egy keményen végigdolgozott élet és takarékos életvitel mellett is sok amerikaira vár nyomorúságos öregkor. A lap egy további írásában párhuzamot von a 30-as évek válsága, illetve a mostani megpróbáltatások között, és megállapítja, hogy – meglepő módon – nem észlelhetőek tömeges indulatok. Annak idején gyakorta együtt – és fegyveresen – léptek fel a vesztesek, a farmok elárverezésére vagy a lakbérhátralékok miatti kilakoltatásra érkező végrehajtókkal és rendőrökkel szemben.

Ennek hatására akkor sok helyen el is álltak a végrehajtástól. Most viszont, a tömeges lakás- és házárverezések miatt az amerikaiak egyre többször fordítják önmaguk ellen a fegyvereiket, így oldva meg a kilátástalanná vált helyzetüket. A személyes csődök kezelésére szakosodott ügyvédek és jogi tanácsadók szerint az ügyfeleik szinte valamennyien fontolgatták, hogy saját kezükkel vetnek véget életüknek, mert az önértékelésükkel nem tartják összeegyeztethetőnek a hitelképességük tönkremenetelét.