BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MSZP-frakció: Gyurcsány személye tabu

PÁRTKÜZDELMEK. A szocialisták a mai országos elnökségi ülésükön döntenek arról, összehívják-e a párt rendkívüli kongresszusát szeptember 27-re, ahogy ezt tegnap Gyurcsány Ferenc javasolta a frakció évadnyitó ülésén. Ugyanakkor az MSZP és az SZDSZ csütörtökön kezdi meg tárgyalásait – közölte Lamperth Mónika, a kormánypárt elnöki kabinetjének vezetője. A legmagasabb döntéshozó fórum, a kongresszus összehívásával a kormányfőnek az a célja, hogy a párt valamennyi szervezete megvitassa a kialakult politikai helyzetet, illetve döntsön a lehetséges cselekvési irányok támogatásáról, és ennek képviseletére adjon mandátumot. A mai helyzetben a párt vezetésének morális és politikai kötelessége javaslatot tenni a tagság és a támogatók számára, hogy melyik úton induljanak el – indokolta indítványát Gyurcsány.

Nyakó István szóvivő közleményében úgy tájékoztatott, az MSZP-nek rövid távon három lehetőség közül kell választania. Az egyik út, hogy egyetért a Fidesszel és támogatja a parlament feloszlatását, valamint az előre hozott választások kiírását. A másik: Fodor Gábor ultimátumának elfogadása, s egy új kormány felállítása. A harmadik lehetőség az, hogy a jelenlegi kormányt támogatva megkísérel társadalmi és parlamenti többséget szerezni a Megegyezés programhoz, és végrehajtja azt. Az SZDSZ és az MSZP között két ponton van stratégiai vita. Egyrészt a liberális párt a szociális biztonság rovására is csökkentené az adókat. Másrészt Fodor Gábor a saját pártja helyét a Fidesz és az MSZP között, mintegy félúton határozza meg, s ezzel feladja a jobboldali radikalizmus és populizmus elleni közös küzdelem alapját.

A két párt egyre éleződő vitája ellenére Gyurcsány a frakcióülés szünetében megtartott sajtótájékoztatóján leszögezte, az MSZP és az SZDSZ szövetségének fenntartása továbbra is érdeke Magyarországnak, a szocialista pártnak, s ez a magyar progresszió útja. Az MSZP-frakció tegnapi ülésén határozottan támogatta a Megegyezés programját és a kormányt. Gyurcsány Ferenc kérte a megerősítését, személyét nem kérdőjelezték meg a felszólalók.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kijelentette, az SZDSZ-szel csak a programról hajlandók egyeztetni, nem bocsátkoznak bele a miniszterelnök személyét érintő alkuba. Nyakó István a Világgazdaság kérdésére elmondta, a kongreszszus összehívása nem érinti az adótörvények szeptember 15-i határidővel történő benyújtását, az a kormány feladata. KÁ

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.