A szakértő szerint éppen ezért az önkormányzatoknak nemzetközi befektetői szemmel kell megvizsgálniuk azt, hogy városuk milyen típusú projektek megvalósítására képes.
Az ITD Hungary a Befektetésbarát Önkormányzatok Program keretén belül 2009 első félévében három modulból és számos regionális workshopból álló sorozattal készíti fel a befektetések fogadására Magyarország településeit és önkormányzatait.
Rétfalvi György elmondása szerint normális gazdasági helyzetben évente nagyjából 10 000 céget érnek el, ebből azonban mindössze 700-800 befektető érdeklődésével és szándékával érdemes foglalkozni.