Magyar gazdaság

Újabb, 7 milliárd eurós ír bankmentő csomag

A dublini kormány – fele-fele arányban megosztott – 7 milliárd euró összegben juttat tőkét a Bank of Ireland és az Allied Irish Banks részére. A döntéssel egyidejűleg a Moody’s minősítő intézet bejelentette, hogy a saját értékelési rendszerében Spanyolország és Írország a legesélyesebb a legjobbaknak járó „Aaa” hitelképességi besorolás elveszítésére.

Januárban Dublin arra kényszerült, hogy átvegye – lényegében államosítsa – az Anglo Irish Bankot, amiről utólag botrányos részletek láttak napvilágot, ezért a kormány most igyekszik körültekintőbben eljárni. Az ez alkalommal megtámogatandó 2 pénzintézetben elsőbbségi részvényekre tesz szert, ami 8 százalékos évenkénti osztalékra jogosítja fel az államot, a kormány pedig beleszólási jogot kap az igazgatósági kinevezésekbe, amit az elhatározott személycserék során máris érvényesíteni kíván.

A kikötött konstrukció szerint az állam jogot nyer arra, hogy 5 év után az elsőbbségi részesedését 25 százalékos, teljes szavazati jogot biztosító részvényekre váltsa fel. Az ügyletet kommentálva a pénzügyminiszter mindazonáltal megjegyezte, hogy a súlyos helyzetben lévő bankoknak szóló tőkejuttatás a döntő cél, nem az állami ellenőrzés kiterjesztése. Az ügylet feltételeként a két pénzintézetnek vállalnia kellett, hogy legalább 33 százalékkal csökkenti a vezetői fizetéseket, és visszafogja a személyi csődben lévő jelzálog-adósok ingatlanainak lefoglalását.

A pénzügyminiszter – Brian Lenihan – maga kijelentette, hogy nem készül távozni a kormányból, az Anglo Irish Bank államosítása körüli visszásságok miatt. Mint a Reuters emlékeztet, a pénzintézet tavaly szeptemberben több milliárd eurót kért kölcsön egy biztosító-intézettől, amivel látszólagos, kedvező pénzügyi pozíciókat mutatott ki. A kormány januárban ezek alapján döntött az intézmény átvételéről, miközben a bank valós pénzügyi helyzetéről szóló, októberi jelentést a pénzügyminisztériumban el sem olvasták. Dublin számára a legnagyobb fenyegetést a Moody’s mostani közleménye jelenti, amelyben a hitelminősítő egyértelműen sebezhetőnek minősítette az ír és a spanyol gazdaságot.

A nyilatkozat az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát a válság által erősen érintettnek, de – a gazdaságuk szerkezete és az innovációs képességük alapján – teherbírónak és alkalmazkodóképesnek ítélte meg. A jelentésben Németország, Ausztrália és Kanada mint a válsággal szemben „ellenállóképes” gazdaságok szerepelnek. A mostani értékelésében a Moody’s az országok pénzügyi ereje, a makrogazdaság stabilitása és a világgazdasági sokkhatások kezelésének képessége alapján állított fel rangsort.

Figyelmeztetés!

Németországban az igazságügy-miniszter emlékeztette a bankokat, hogy a kormány által még tavaly jóváhagyott – 500 milliárd eurós – hitelgarancia és mentőcsomag – ténylegesen visszterhes, és a törlesztését a támogatott intézményeknek akár a vezetői bonuszok és a részvényesi rovására is szavatolniuk kell.

Brigitte Zypries szerint az állam követeléseinek behajtása a szeptemberben tartandó választások utáni kormányra marad. A parlamentben eközben olyan hírek keringenek, hogy szükség esetén akár jogszabállyal is meg kell tiltani nagy összegű banki javadalmazások kifizetését, minden olyan esetben, amikor egy-egy intézmény állami segítség igénybevételére kényszerül.

Ez válasz lenne azokra a hírekre, amelyek szerint befektetési bankárok a munkáltatójuk elleni perrel fenyegetve akarnak kikényszeríteni, még a válság előtt kilátásba helyezett nagy összegű juttatásokat.

Brigitte Zypries szerint az állam követeléseinek behajtása a szeptemberben tartandó választások utáni kormányra marad. A parlamentben eközben olyan hírek keringenek, hogy szükség esetén akár jogszabállyal is meg kell tiltani nagy összegű banki javadalmazások kifizetését, minden olyan esetben, amikor egy-egy intézmény állami segítség igénybevételére kényszerül.

Ez válasz lenne azokra a hírekre, amelyek szerint befektetési bankárok a munkáltatójuk elleni perrel fenyegetve akarnak kikényszeríteni, még a válság előtt kilátásba helyezett nagy összegű juttatásokat. -->

Anglo Irish Bank Brian Lenihan Dublin
Kapcsolódó cikkek