Jó pályán a büdzsé - Nagyjából
Elsősorban a kiszámíthatatlan adóbefizetések miatt tért át a negyedéves gyakoriságú költségvetési előrejelzés készítésére a Pénzügyminisztérium. A tárca továbbra is azt hangsúlyozza: tartja magát a kitűzött célhoz, szakértÕk szerint kisebb korrekciókra még szükség lehet.
Az utóbbi időszakban kedvezőbb irányban változtak a makrogazdasági előrejelzések, és néhány tényadat is javulást mutatott – fejtette ki Katona Tamás államtitkár. Ugyanakkor viszonylag gyors fellendülésre sem számítanak az elemzők, a reálgazdasági pálya a mélypontját valószínűleg a harmadik negyedévben éri el.
Mint ismeretes, a büdzsét az első fél év során több alkalommal kellett kisebb-nagyobb mértékben átszabni az előzetesen vártnál kedvezőtlenebb GDP-alakulás miatt. A korábbi gyakorlat szerint valószínűleg a hiány emelkedésével vészelte volna át a kormány a helyzetet, csakhogy ezt megakadályozta a nemzetközi pénzügyi források beszűkülése.
Az első félévi járulékfizetés kedvezőtlen a tavalyi bevételekhez képest, de a csökkenő foglalkoztatotti létszám miatt erre számított is a PM. A harmadik negyedévben azonban így is magasabb lesz a deficit, ez az első kilenc hónapban a kormány tervei szerint eléri a GDP 4,1 százalékát, 1067,7 milliárd forintot.


